|
Liptai Claudia a Playboyba készül!
2009. augusztus 12., szerda 13:15
Megműttette mellét Liptai Claudia (36)! Újra kés alá feküdt a TV2 műsor vezetője, aki évekkel ezelőtt már átesett egy mellkorrekciós műtéten.
Információink szerint a képernyős régóta fontolgatja, hogy újra plasztikáztatja kebleit, hogy ismét régi fényében ragyogjon. Bár elsősorban önmagának akar megfelelni a színésznő, nyilván nagy szerepe volt a döntésében annak, hogy meztelenül pózol majd a Playboy októberi címlaplányaként. Claudia hosszas kérlelés, könyörgés és egyre magasabbra srófolt összeg után végül múlt hónapban mondott igent a nyuszis magazin főszerkesztőjének, Radnai Péternek a „tisztességtelen ajánlatára”, hiszen rekordösszegért, hárommillió forintért dobja le ruháit.
Úgy tudjuk: a műsorvezető régóta kacérkodott a gondolattal, hogy igényes meztelenképek jelenjenek meg róla, a fotózás helyszínére is voltak és vannak ötletei. Eddig azért nem mondott igent a Playboy milliós ajánlatára, mert úgy találta, alakja nem éppen címlapra való.
Az utóbbi időben azonban kemény fogyókúrájának köszönhetően kivirult, és jól láthatóan vékonyodott is. Egyre rövidebb ruhákban pompázik a különböző rendezvényeken, már csak a mellével nem volt elégedett. Amióta azonban újra megműttette keblét, még mosolygósabb lett, és a csatorna székházában nem titkolja, hogy kés alá feküdt.
"Nem megnagyobbíttatta a mellét, hanem korrekciós műtéten esett át"-mondta az egyik napilapnak , neve elhallgatását kérő munkatársa. "Büszkén feszít a szűk felsőkben, nem hord melltartót, nincs is rá már szüksége, hiszen keble szép telt, kerek, feszes, természetesnek tűnő. Amikor kicsit félve megkérdeztem tőle, mitől lettek megint ilyen csábosak a mellei, elmondta, hogy nem csodaszer, hanem sebészkés alkotta azokat ilyen kerekre. Nincs ebben semmi szégyen, nem volt megelégedve magával, és hát a Playboy-képek miatt még könnyebben vállalta a nem teljesen fájdalommentes lábadozást"…
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bűnügy, liptai klaudia, rokkant, közokirat hamisítás, anglia, cserediák, meghalt, mentősdiáklány, foci, futball, labdarugas, liptai, klaudia, Hamis, Tanúzás, Zuschlag, Per, Jog, Bíróság, FeketeDávid, Megasztár, eltűnés, Taburádió, Fétis, Taburadio, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, Milla Jovovich, villantás, fenék, meztelen, majka, gyurcsány, klip, zene, VV Jerzy, vetkőzés, barátnő, párkapcsolat, Kinga, Való Világ, Playboy, meztelen képek, Miley Cyrus, szex, MTV, Punkd, Heidei Klum, Seal, válás, Jerzy, erotikus, főzőműsor, gyerekprostik, kiskkorukprostik, Leonidasz, fogadás, citadella, pucér, olivia, wilde, leann, rimes, Shadi, ValóVilág, iszlám közzöség, vallás, szégyen, Eszter, ügyvédi kamara, fegyelmi eljárás, vv anett, összeesküvők, niko, ricsi, vélemény,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|