Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Lothar piros lapot adott az asszonynak!
NapiászOnline/Vörös Viktória
2010. július 21., szerda 11:04
A 49 éves futballsztár közölte a német sajtóval, hogy külön utakon folytatják 27 évvel fiatalabb feleségével

A 49 éves Matthäus az újságokból értesült arról, hogy felesége csalja. Mint arról már korábban beszámoltunk, a 22 éves Liliana egy yachton enyelgett szeretőjével, melyet a német Bild fotósorozatban örökített meg. Ez lett a csalfa asszonyka veszte, hiszen a képeket természetesen hites ura is látta, aki érthető módon nem derült jókedvre a látványtól, amint negyedik feleségét hevesen ölelgetik egy yachton...

- Külön utakon megyünk tovább, minden más pedig majd később kiderül. Beszéltünk az esetről természetesen és beismert mindent. Számomra ez hatalmas csalódás, hiszen mindent megadtam neki - mondta a német Bild videójában a megcsalt férj.

 

Lothar korábban negyedik feleségével, Lilianaval képzelte el az életét és meg sem fordult a fejében, hogy a másik fél ezt esetleg nem így gondolja.

- Most egy kicsit feltöltődöm Kamerunban, ahol a válogatott edzői posztot is felkínálták. Hogy hogyan tovább, azt egyelőre még nem tudom - mondta Matthäus.

A házaspárnak egyébként nem ez az első mélypontja, egyszer már bejelentették a válást is, ám nem sokkal később ismét egymást ölelgetve mutatkoztak és úgy tűnt, ismét minden rendben a pár körül.

Matthäus számára már korábban is világosak lehettek volna az intő jelek. Az ukrán származású Lilianaval a müncheni októberfesztiválon ismerkedett meg 2007-ben és 2009 első napján össze is házasodtak Las Vegasban. Az esküvő előtt sem volt azonban minden tökéletes, hiszen megismerkedésük után négy hónappal szakítottak először. Akkor a hírek szerint Liliana túlságosan "korlátozva" érezte magát a kapcsolatban. Csupán néhány héttel később azonban maga az akkoriban még diáklány Liliana jelentette be, hogy ismét egy párt alkotnak. A korábban német nemzeti válogatott Matthäus első feleségével, Silviával 1981 és 1992 között élt házasságban, amelyből két lánya is született. Második felesége a scájci televíziós Lolita Moreno 1994 és 1999 között évezhette a focista kegyeit, akitől egy fia, Loris született. Matthäus a tönkrement házasságai után egészen 2003-ig várt, hogy elvehesse harmadik feleségét, Marijana Kosticot, akitől négy év után vált el. Úgy tűnik, Matthäus nem csak szakmailag, de a magánéletében is meglehetősen hullámzó életpályát tudhat maga mögött...

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier