A valóságshow-győztes egészségi állapotáért sokan aggódhatnak, a legutóbb színészként debütált rapper azonban egyelőre nem kíván visszavenni a tempóból.
Élvezi, hogy él, és azt, hogy igény van rá. Majkát állótapssal ünnepli fellépései után a Kalocsai Színház közönsége. A rapper az Anconai szerelmesek című darab főszerepét alakítja, a szakértők szerint igen hitelesen. Az egykori valóságshow-hős ugyan egy kicsit megijedt, amikor a rendező és a teátrum igazgatója felkérte, de gondolkodás nélkül igent mondott.
- Több színészt is ismerek, akit érzékenyen érint, ha egy hirtelen jött népszerűségben fürdő ember elviszi előlük a feladatokat. Megértem őket, de egyrészt a macsópapa szerepére nem én jelentkeztem, másrészt én már közel kilenc éve bizonyítok különböző produkciókban – mondta Majka, aki biztosra veszi, ha nem lenne tehetséges, már rég lemorzsolódott volna. Majoros Péter ugyanis a Való Világ után zenei karrierbe kezdett, majd több televízióban is önálló műsort kapott. A színészkedés sem teljesen idegen számára, hiszen korábban feltűnt a Szőke kóla című moziban is. Majkának régóta vannak, és bizonyára még sokáig lesznek irigyei. Szakmailag a csúcsra jutott, bár saját bevallása szerint még tudna fejlődni.
- Folyamatosan tanulok, és ez így a jó. Ha a jövőben újabb feladatra kérnek fel Kalocsán, azt szívesen veszem, de egyelőre erről nincs szó.
Majka persze nem hanyagolja pénzkereső hobbiját, a pókert sem. Esténként a Miami-ban ül asztalhoz.
Majoros kifejezetten jól érzi magát szívbetegsége ellenére. Nemrég fejezte be legújabb klipje forgatását több ózdi helyszínen. A kisfilmmel azt szeretné kifejezni, hogy mindenhonnan van kiút, tehát bárki megvalósíthatja álmait, ha kellő elszántsággal áll hozzájuk. Ő már csak tudja.
- Tóth Verával közösen készítettük. Kiváló vele együtt dolgozni, szerintem nem csak jó fej csaj, hanem egyenesen ő Közép-Európa legjobb énekesnője is. Jó haverok lettünk – mesélte a rapper, majd kérdésünkre válaszolva leszögezte: szerencsére eddig nem bonorálták őket össze a pletykafészkek. A művész úrnak egyébként is új barátnője van.
- Ne örüljenek a bulvárújságírók, csupán arról van szó, hogy a kedvesem barnáról szőkére festette a haját. Így is gyönyörű – nevetett Péter.