Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Maradona - A világ a hibás, hogy idáig jutottam!
2007. június 11., hétfő 08:00
Diego Maradona szerint a világ a hibás azért, hogy idáig jutott. Az egykori sztárfutballista, aki alkohol-, drog- és nőügyei után a halál szélére került (kétszer már keltették is halálhírét), saját életrajzi könyvében osztja meg ezeket a gondolatokat a közvéleménnyel.

„Higgyék el, teljesen megváltoztam! Egy korty alkoholt nem iszok, csak gyümölcslevet, és sokka jobban érzem magam!” – nyilatkozta a közelmúltban az alkohol-, drog- és nőügyeiről elhíresült Diego Maradona, aki több klinikát is megjárt, és orvosai szerint közel járt a halálhoz. Két alkalommal az is elterjedt, hogy meghalt, de szerencsére mindkét hír vaklármának bizonyult.


Azt persze elhisszük DunDiegónak, hogy most jobban van, főként a csütörtöki, Boca Juniors-meccsen készült képét tanulmányozva, amelyen Che Guevara fénykorát meghazudtoló eleganciával pöfékelte szivarját. A fotón ugyan nem látszott, mást is fogyasztott-e az exfutballista, de szemtanúk szerint erre is sor került. Közben Angliában megjelent Maradona saját életrajzi könyve „A foci legnagyszerűbb és legellentmondásosabb sztárja” címmel. Ebben azt állítja az egykori zseni, hogy a külső körülmények okozták a problémáit, ő nem érzi hibásnak magát. Elemzők egyébként két tényt állapítanak meg abból, amit Maradon leír: egyrészt Napoleon-komplexusát, mert alacsony a termete, másrészt üldözési mániáját.

Forrás: bulvarsport.hu

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier