Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Marilyn Manson a VOLT-on
MTI
2009. június 16., kedd 09:32
Tíz színpadon kétszáznál is több fellépő, köztük számos hazai és nemzetközi sztár ad koncertet a 17. VOLT Fesztiválon július 1. és 4. között Sopronban. A koncertek mellett azonban izgalmas színházi produkciókat, kerekasztal-beszélgetéseket is kínál a rendezvény - mondta Vető Viktória, a szervező Sziget Kft. sajtófőnöke az MTI-nek hétfőn. Az idei eseményre még nagyobb érdeklődésre számítanak, mint tavaly, amikor gyakorlatilag megduplázódott az Ikva-parti város lakossága: az elmúlt évben ugyanis 77 ezren látogattak el a 60 ezer lakosú városba.

A sajtófőnök ismertetése szerint a VOLT-ra érkezik a több év után új lemezzel és fesztiválturnéval jelentkező amerikai Limp Bizkit, az ugyancsak amerikai metál-ikon Marilyn Manson és a Franz Ferdinand brit szupercsapat. Élő show-t mutat be a ritkán turnézó francia techno-producer, Laurent Garnier, és ugyancsak élő produkcióval jelentkezik a brit Freestylers legénysége. 
A VOLT-on ünnepli 40. születésnapját a világhírű funky zenekar, az Earth, Wind & Fire. A hétszeres Grammy-díjas amerikai együttes, a 70-80-as évek Amerikájába viszi el zenéjével a közönséget.
A fesztivál nyitó eseményeként Ákos ad koncertet, az énekes azonban nem a fesztivál állandó helyszínén, a kempingben lép fel, hanem a Soproni Sportcentrumban, mivel az Ákos 40+1 című turné előadásai színházi jellegűek, ülőhelyesek.

Számos egyházi és civil szervezet is részt vesz a fesztiválon és ad alkalmat a fiataloknak, hogy az őket érintő aktuális kérdésekről véleményt cserélhessenek. Egyre több törzsvendég viszi magával gyerekeit is a VOLT-ra, ezért állandó gyerekprogramokkal, ügyességi játékokkal, kézműves időtöltéssel várja a VOLT-ovi a legkisebb fesztiválozókat négy napon át.
Lesznek extrém helyszínei is az idei fesztiválnak. Talán a legkülönösebb közülük a sopronkőhidai börtön, ahová rabomobillal viszik el a börtönéletre kíváncsi fesztivállátogatókat.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier