Anikó: Nálunk is megjelent a testvérféltékenység, de mostmár egyre kevesebbszer mondja, hogy dobjuk ki a kukába Vincét. És akkor remélem, nem gondolja komolyan.
Laci: És akkor miért néz a kuka felé?
Anikó: És akkor mutogat, hogy oda kell kidobni anya...
Tény, hogy a kismamának sokszor nem egyszerű két gyerekre figyelni. Amikor Vilmos játszana, Vince éhes – vagy éppen fordítva. És mindkét gyerek egyvalamit szeretne csak: a mamát. Anikónak sokszor vészhelyzeteket is el kell hárítania: Vilmos ugyanis már játszani szeretne az öcsivel...
– Egyébként szereti, meg aranyos, de már nagyon szeretne vele játszani, ezt még nem érti, hogy miért nem lehet úgy simogatni, mint például apát, akit úgy szokott simogatni, hogy így letekeri az orrát. Vincén is megpróbálja ezeket a mutatványokat és akkor még nem érti, hogy ezt miért nem lehet.
A családban teljes a munkamegosztás. Laci ha éppen otthon van, ugyanúgy megcsinál mindent a gyerekek körül, mint a mami. Ha kell etet és pelenkáz – de a kedvence, ha sétálni viheti a fiait.

-Aki ezt szereti, ennél boldogabb dolgot nem tud megélni. Körülöttünk mindig gyerekek vannak ma. És az ő létük egy mindenkori természetes lét. Ettől a mi életünk is természetessé vált, vagy válik. Azt gondolom, hogy mi boldogok vagyunk. Anikó sem gondol még a munkára: csak arra, hogy most ő is ugyanolyan, mint bármelyik kismama: boltba megy, főz, sétál a fiaival – és ha kell, homokvárat épít a Balaton partján.