|
MC DC rímekbe foglala a délutánt
sajtoklub.tv.
2009. oktober 15., csütörtök 09:32
A Cool délutáni műsorában a Csillag Születik első fordulójának talán legemlékezetesebb és egyben legkülönlegesebb alakját, a rímek királyát, Mc DC-t látta vendégül Zimány Linda és Kinter Oszkár.
A villámgyors észjárású előadó a freestyle rap műfajában jeleskedik, a tudásával pedig szombat este teljesen magával ragadta a zsűrit és a közönséget is, spontán szövegébe szinte minden jelenlévőt belefoglalt. Tehetségének híre azóta bejárta az egész országot, stúdiónkban pedig számos érdekességet tudhattunk meg róla. Műsorvezetőinknek elmondta, mindig is nagy dumásnak számított, de soha meg nem fordult a fejében azelőtt, hogy ebben a stílusban alkosson: - A barátaim unszoltak, hogy próbáljam ki, pedig még csak nem is szeretem a rap zenét. Hamar kiderült azonban, hogy vérbeli tehetség, és amire ő képes, az egyáltalán nem tanulható: bárhol, bármikor képes adott ütemre rögtönözni dalszövegeket, legyen szó komoly, vagy éppen frappáns, vicces alanyokról: - Nagyon sokat gyakoroltam, hogy a lehető legválasztékosabban tudjam rímekbe foglalni a gondolataimat, a szövegeimnél pedig arra törekszem, hogy azok viccesek legyenek! Mc DC valódi showmester, ami a szívén az a száján. Mindent kimond és mindent ritmusba önt, ami tetszik neki, legyen szó akár csajokról, buliról, de mint a szombat este látottak mutatják, a kis szóbeli karikatúrák sem állnak távol tőle.
A Cool stúdiójában Zimány Linda ihlette meg vendégünket, így nem kellett sokáig várni, műsorvezetőnk egyik pillanatról a másikra egy bókáradat kellős közepén találta magát, és ha már DC, azaz Veres Róbert ennyire belelendült a szövegelésbe, Ádok Zolihoz is fűzött pár kedves mondatot. A tehetséges rapper bámulatos produkcióit megnézhetitek a Cool videó lejátszójában, ahol ráadásul még több érdekességet tudhattok meg róla.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
MCDC, karácsony, rapper, barátnő, csillag születik, mc dc, kutya, ganxsta zolee, keresztes ildikó, bebe, dér heni, pető intézet, debreczeni zita, dukai regina, veres, qka, animal, cannibals, bulvar, charlie, nonap, party, robi, mcdc, csillag, freestyle, Csillag Születik, MCDC, freestyle-rap,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|