Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Még nem találták meg Stohl utódját
NapiaszOnline
2010. május 13., csütörtök 10:33
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Tűzvonalban Produkció a forgatás helyszínén, a Mosoly utcai rendőrőrsön. Sthol András hétvégi balesete kapcsán, hogy ki vegye át szerepét a negyedik évad közepétől.

"Stohl András hétvégi balesete váratlan helyzetbe hozta a Tűzvonalban című produkciót, hiszen az általa megformált karakter, Bordás ezredes, a hős ex kommandós, a rendőri példakép karaktere összeegyeztethetetlen azzal a cselekedettel, amit Stohl András a hétvégén elkövetett" - nyilatkozta Bogdán Richárd. Sthol telefonon fejezte ki bocsánatkérését mindenki felé. A Produkció és Buci a negyedik évad közepétől elválnak egymástól közös megegyezéssel. Az esemény nagy helyzet elé állította a Produkciót, ezek után csak négy lehetséges megoldás közül választhattak. Az egyik, hogy Stohl András folytassa a szerepet, de ezt egyből ki is zárták. A második lehetőség az volt, hogy a már felvett epizódokat újraforgatják egy másik színésszel.

„Ennek azonban olyan hatalmas költségvonzata lett volna”- mondta Bogdán. Körülbelül 50 millió forint + ÁFA lett volna a költsége, így ezt a variációt is elvetették. A harmadik lehetőség az lett volna, hogy Bordás ezredes karakterét kiírják a sorozatból,ami szintén megoldhatatlannak bizonyult, hisz akkor új forgatókönyvet kellett volna írniuk és több mint másfél- két hónap csúszás lett volna. A negyediket a legegyszerűbb, legköltséghatékonyabb megoldást választották „Bordás ezredes karaktere marad, csak a negyedik évad közepétől egy új színész fogja eljátszani”- mondta a sajtófőnök.

 

 

"Tudom, hogy mindenki azt várja, hogy mi bejelentsük, ki lesz az a színész, aki Stohl András szerepét átveszi, ezzel kapcsolatban azonban sajnos rossz hírünk van.” – közölte Bogdán Richárd. Ennyire rövid idő alatt még nem találták meg azt a színészt aki Sthol András helyett fog játszani.”jelenleg is folynak a tárgyalások”- nyilatkozta. Ahhoz, hogy a megállapodás megszülessen, előbb a színésznek kell elvállalnia a karaktert. A tűzvonalban produkciónak a forgatási napjai adottak tehát majd az új színésznek kell alkalmazkodnia. „A színész nevének bejelentése éppen ezért egészen addig váratni fog magára, amíg a szerződést alá nem írjuk vele" – zárta beszédét.

 

„Az elmúlt két évben az hiszem, mondhatom, közösségszervező erő az ő vehemenciája dinamizmusa, a lénye volt az, ami segített bennünket abban, hogy ilyen tempóval tudjunk haladni a forgatással. Nagyon fontos munkát végzett itt a Bandi és azt hiszem nem lesz könnyű dolga annak a színésznek, aki átveszi a helyét, mert nagyon magasra rakta szakmailag a lécet.”- mondta Tűzvonalban egyik producere. Bordás ezredes karakterét semmiképp sem akarták kiírni a sorozatból, mert mint ahogy nyilatkozta „ nem szívesen pusztítom el az egyik kedvenc karakteremet”- nyilatkozta Fonyódi Tibor a sorozta forgatókönyvírója.

Arra az újságírói kérdésre, hogy jelenleg hány lehetséges színésszel, és név szerint kikkel folynak a tárgyalások, Payer Róbert a sorozat rendezője azt mondta, hogy személyesen ő kereste fel a karakter megformálására alkalmasnak talált színészeket, azonban sem azt, hogy hány színészt, sem pedig azt, hogy név szerint kiket keresett meg, nem árulta el. Ha napokban meglesz az új színész, akkor értesíteni fogja a sajtó munkatársait.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier