Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Megcsalta a pasiját Zimány Linda
2009. február 15., vasárnap 07:00
Első, nagy szerelem volt az övék, ám öt év után véget ért a románc. Zimány Linda és Kefir szerelme varázslatos volt, ám most kiderült: Linda megcsalta egykori szerelmét.
- Linda 15 éves volt mikor megismerkedtünk egy, a kiadónk által szervezett bulin. Én akkor tényleg azt hittem, ő az igazi Britney Spears. Mindenben én voltam neki az első, hiszen 15 éves korától együtt voltunk, 5 évig tartott a szerelmünk. Nem álltattam magam, már kezdettől fogva tudtam, hogy mi nem együtt fogjuk leélni az életünket, hiszen Linda még nagyon fiatal. A kapcsolatunknak azért lett vége, mert Linda félrekacsingatott. Akkor tudtam meg, hogy megcsalt, mikor a VIVA Comet díjátadón Bódy Sylvi öccse a szemem láttára fogta meg a fenekét - mesélte a Tabu Tv műsorában Kefir.
A látottak pedig igaznak bizonyultak, hiszen szakításuk után Zimány Linda és Bódi Sylvi öccse egy párt alkottak. A szerelem tehát véget ért, és azóta a feledés homályába veszett.
 
Az ex V-tech-es Kefir most második szólólemezén dolgozik, és készül az apaságra. Lányok, azért ne ijedjetek meg, ez még csak terv. A sármos énekes elmondta, hogy 2-3 éven belül szeretne apuka lenni, és ehhez megfelelő alany a gyönyörű barátnője Erika. 
- 30 éves leszek idén, úgy gondolom, a közeljövőben érkezhet hozzánk a kisbaba, hiszen a barátnőm Erika nagyon jó alany lenne erre. Nem szeretnék öreg apuka lenni, és 60 évesen oviba vinni a gyerekemet. Azt gondolom, hogy 2-3 éven belül már elég érett leszek arra, hogy felelősséget tudjak vállalni a gyermekemért – mondta mosolyogva az énekes.
 Mesélt a V-tech feloszlásáról is, amiben nagy szerepe volt egykori zenésztársának Szamócának is.  
- Azért váltunk szét Szamócával, mert más zenei stílusban szerette volna kipróbálni magát. Neki nem az általunk játszott zene volt a stílusa, hanem a kemény rock. A turnébuszban is mindig Rammsteint kellett hallgatnunk. Ma már nem bánom, mert elindult a szólókarrierem és olyannyira tetszett a közönségnek az első levelem, hogy már a második albumomon dolgozom. A zeném hasonló, mint amit a V-Tech játszott, épp csak annyit változott, amennyit én magam is az elmúlt évek során.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier