|
Megszólalt Koltai Róbert
femina.hu
2010. december 17., péntek 10:38
A legendás magyar színész-rendező fia ellen felhozott vádak szerint Koltai Gábor több munkatársával együtt fiktív számlák alapján jutott hozzá jogtalanul filmes cégein keresztül különféle állami támogatásokhoz.
Az elcsalt adó összege óriási, a legfrissebb hírek szerint ugyanis több mint kétmilliárd forintról van szó, az állítólagos számlagyáros cégek tulajdonosai között pedig ott szerepel az édesapja és édesanyja, Pogány Judit neve is. Koltai Róbert december 15-én a Fókuszban szólalt meg először és utoljára a családja körül kirobbant botrány kapcsán. A Jászai Mari-díjas színművész könnyeivel küszködve, megtörten, ám mégis büszkén és bátran állt a kamerák elé.Vallomását azzal kezdte, hogy szerinte felháborító, amiért úgy hurcolják meg az előzetes letartóztatásban lévő fiát, hogy a bíróság még nem hozott jogerős ítéletet, a magyar törvények értelmében ugyanis egészen addig a pontig mindenki ártatlan.
A megrázó beszélgetésben a Sose halunk meg népszerű főszereplője-rendezője elárulta, hogy feleségével együtt a történtek után is mélyen hisz gyermeke ártatlanságában, akiről annyit lehet tudni, hogy a nehézségek ellenére sem hagyta el magát. Azt sem rejtette véka alá, hogy az előzetes letartóztatás miatt egyáltalán nem tarthatja fiával a kapcsolatot, beszélni pedig szigorúan csak az ügyvédjeiken keresztül tudnak.
A megaláztatás, a fájdalom és a meghurcoltatás ellenére - amiről csak annyit mondott, hogy ezt az ellenségeinek sem kívánná - Koltai Róbert küzdeni fog azért, hogy tisztázza fiát. Jelen pillanatban például azért harcolnak, hogy szabadlábra helyezzék a cégvezetőket, köztük Koltai Gábort is, aki a házi őrizetben legalább dolgozhatna, erre ugy anis most semmi lehetősége sincs.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
koltai róbert, p. koltai gábor, adócsalás, koltay róbert, médiaiskola, gyanú, nyomozás, koltai, robert, jamelia, darren, hollo, marta, michael, kivansag, KoltaiRóbert, TabuTv, Veszekedés, Fia, Gyermek, Apa-fia, ronaldinho, börtön, Figo, bírság, Maradona, Nápoly, hatóság, NAV, áramszolgáltató, beszállító, Redknapp, Totenham, foci, bíróság, autósok, külföldi autó, adóhivatal, Stadler József, börtöbüntetés, Csábi Bettina, őrizetben, bokszbajnok, Stadler, ítélet, Szegedi Ítélőtábla, áfacsalás, gáspár győző, tárgyalás,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|