|
Megválasztották a legszebb motoros lányt
2010. április 15., csütörtök 10:03
Tánczos Zsuzsa lett a napokban megrendezett Wild motoros magazin szépségversenyének győztese, amit az EMAT 2010 - motor - és autóépítő bajnokságon belül tartottak. A modell először indult szépségversenyen, és egyáltalán nem számított az első helyezésre.
Másfél évtizedes hagyományra tekint vissza a járműépítők versenye, a Devils Motor Show. A száz fantasztikus guruló alkotás és a nemzetközi mezőny mellett a színvonalat az is jelezte, hogy a magyar építők sikert sikerre halmoznak külföldön. Láthattuk például a magyar Európa Bajnok motort, és az idei EB szintén magyar hatodik helyezettjét. 22 díjat osztottak ki, egy nemzetközi zsűri, illetve a nézők szavazatai alapján. A Millenárison azonban most nem csak a legszínvonalasabb épített járműveket lehetett megcsodálni, hanem a szebbnél szebb motoros lányokat is.
"A Wild motoros magazin eddigi címlaplányainak szerveztünk szépségversenyt. Ez volt az első verseny, ahol olyan lányok mérték össze szépségüket, akik már szerepeltek címlapon. A kiállítás látogatói, a motorrajongók a szép lányokat is szeretik, így tolongtak a színpad előtt, hogy megnézhessék a lányokat. Persze a közönség "szakmai szemmel" nézte a lányokat, hiszen az ő szavazatai döntöttek: ki a legszebb hölgy" - mondja Kis Hegedűs Réka, a szépségverseny szakmai vezetője és háziasszonya.
A győztes, Tánczos Zsuzsa bár a szépségiparban, modellként dolgozik, szépségversenyen még soha nem szerepelt, így nem is remélt semmilyen helyezést. Azért nevezett, mert imádja a motorokat, és nem utolsó sorban pedig már ő is szerepelt a Wild magazin címlapján.
"Azt gondoltam, hogy a motorosok a kerekebb lányokat szeretik, ezért nem éreztem sok esélyt, mivel vékony alkatú vagyok. Az eredményhirdetéskor pedig már végképp nem számítottam semmire, sőt még kellemetlenül is éreztem magam, hiszen középen álltam, és már szinte minden lány kapott valamilyen különdíjat, azonban én nem. Végül persze annál nagyobb volt a meglepetés, amikor meghallottam a nevem. Jó élmény volt, már csak a gyönyörű motorok miatt is, de nem tervezem, hogy más szépségversenyen is indulok. Igen szép ajándékokat kaptam, a legjobban persze a fődíjnak, a Wild magazin új címlapfotózásának örülök" - meséli Zsuzsa.
Egyetlen lány sem maradt ajándék nélkül, hiszen a szépségverseny résztvevői közel 1 millió forint értékben kaptak díjakat. Ezek között kastélyszállóban eltölthető wellness hétvége, balatoni nyaralás, ékszerek, fürdőruhák, ajándék- és szépségutalványok szerepeltek.
Az első három helyezett: Tánczos Zsuzsa, Nagy Mónika és Horváth Enikő.
Fotó: Ádám Gotthard és Lovász Sándor

 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
farsang, jelmezpróba, sztárok, Király Viktor, Mádai, lovasi andrás, kispál.csík zenekar, barátság, kis hegedűs réka, kutya, fesztivál, jobbik, adósság, hitel, válság, menhely, Paksi Tímea, Kis Hegedűs Réka, Metzker Viki, sör, éden alíz, vv zsófi, stereo 2.0, búvárúszás, vb, magyar csapat, érem, kustánczi lia, csivava, vízilabda, vasas, eger, honvéd, szeged, MTK, Vasas, foci, futball, playmate, fogyókúra, mtor, műsorvezető, modell, max taxi, közlekedés, baleset, autó, mága zoltán, hegedű, fonogram, jótékony, schmidt pál, magyar nyelv, nemzet színészei, reviczky gábor, üvegtigris, színház, Kecskemét, ittas vezető, polt péter, megválasztották, fidesz, legfőbb ügyész, gerald, butler, katusattila, freire, ráczzsuzsi, kishegedűs, ismerős arcok, koncert, pecsa, zenekar, studio54, club fever, lola, disney, tánc, buli, gázszolgáltató, trükkös csaló, betörők, Csongrád,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|