Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Megverték a Hooligans tagjait
2007. oktober 16., kedd 09:31
Csipát, Endit és Zsoltit ismeretlenek ütötték le egy budapesti szórakozóhely előtt, A fiúkhoz mentőt kellett hívni, mindhármukat, komoly sérülésekkel szállították kórházba.
A verekedés a hetedik kerületben, az Akácfa és a Dohány utca sarkán történt, egy éjszakai bár előtt. A hooliganses fiúk vidéki koncertjük után indultak el szórakozni, amikor is az utcán három férfi rájuk rontott. Csipa a gerincén, Endi és Zsolti a fején a sérült meg.
 
 
A Budapesti Rendőrfőkapitányság sajtóügyeletese megerősítette a verekedés tényét, és elmondta, hogy nem indul nyomozás az ügyben.
.
„Mivel a helyszínre érkező mentősök megállapították, hogy nyolc napon belül gyógyuló sérülésekről van szó, hivatalból nem indítottunk nyomozást. A kollégák felvették a jegyzőkönyvet, az érintettek pedig nem tettek. „
 
A sajtóügyeletestől azt is megtudtuk, hogy a közelben lévő térfigyelő kamera rögzítette a történteket, de a felvételt csak fejjelentés után vizsgálhatják. A zenekar tagjai nem kommentálták az eseményeket, úgy tudjuk, nem szeretnének nagy ügyet csinálni a történtekből.
 
Kiss D.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier