|
Meleg fiú bőrébe bújt Szanitter Dávid
2007. oktober 26., péntek 14:00
Szanitter Dávid és Létay Dóra felhőtlen kapcsolata immár a múlt, ugyanis az álompár útjai a minap elváltak. A színészről azonban kiderült: élete első szerepében egy homoszexuális tizenéves fiú szerepébe bújt.
A Csillagvirág Klinika Kisatija pályafutása elején nehéz falaknak ütközött, ugyanis első szerepében már kemény megpróbáltatásoknak lett kitéve: egy tizennégy éves homoszexuális fiút kellett eljátszania. Dávid bevallása szerint életében ennél nehezebben eljátszható szerepet még soha nem kapott.
- Harmadéves voltam az egyetemen, amikor felkértek erre a szerepre. Borzasztóan megszenvedtem vele, mivel ódzkodtam az egésztől. Soha nem gondolkoztam el azon, hogy mi lenne, ha ilyen karaktert kellene megformálnom. Féltem, hogy majd ez alapján beskatulyáznak – mondta lapunknak a színész, akit beszédtanára győzött meg arról, hogy vállalja el a szerepet.
- Azt mondta, ha egy ilyen nehéz karakter el tudok játszani, akkor az hatalmas előrelépés lehet számomra és valóban igaza is lett. Nagy sikert arattunk vele, ami azért várható volt, mivel a darab már bejárta a világot és Londonban is nagy érdeklődés fogadta. A történetét tekintve drogosokról és homoszexuálisokról szól. Mondhatni a társadalom ferde tükréről – mesélte lapunknak Dávid, aki a színpadon ruháitól is megszabadult.
- Tanultam és megszenvedtem ezzel a karakterrel amellett, hogy rengeteg tapasztalatot is begyűjtöttem magamnak – mondta Szanitter Dávid, aki ma debütál a Veszprémi Petőfi Színházban a Rómeó és Júlia darabban a főszereplő megszemélyesítésében.
Döbörhegyi Anna
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |