Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Melinda pasik nélkül is bejutott a Villába
NapiászOnline
2011. szeptember 23., péntek 10:00
Csütörtök este a villalakóknak ismét fel kellett készülniük egy új lakó fogadására, hiszen a nézők az az Amazonok közül választhatták ki a legszimpatikusabbat. Így végül Melinda léphette át a Villa küszöbét, aki saját bevallása szerint csak kihasználja a férfiakat.

Már csak négy hely kiadó a Villában, hiszen csütörtök este az Amazonok mérkőztek meg egymással, végül pedig Melinda nyerte el a nézők tetszését. Ahogyan az lenni szokott, most is végignézhettük a lányok kisfilmjeit, ahol Valériáról kiderült, hogy jogász pályafutását teljesen feladta azért, hogy bekerülhessen a játékba. A második kisfilm főszereplőjéről, Katiról az derült ki, hogy imád patáliát csapni, veszekedni, éppen ezért még a családjától sem búszúzott el. Melinda sem fogta vissza magát, hiszen megtudhattuk róla, hogy rengeteg állattal él együtt és egyszerre több pasija is van, hiszen állítása szerint csak kihasználja a férfiakat.

Természetesen a Villalakók is végignézték az adást, a legtöbben pedig Melindának üzenték, hogy várják a luxusbörtönbe. Az életművész lány ráadásul még azt is elkotyogta, hogy Attilát már kiszemelte magának, ezért ha bekerül, minden tudását latba veti, hogy meghódítsa az Összeférhetetlent.

A csütörtök esti beszavazó-shown a lányok végre megvillantottak egy kevés észt is, ám amikor Lilu megmutatta a végeredményeket, ismét minden remény elszállt arra, hogy egy értelmes szereplő is legyen a beköltözöttek között. Ám a 30 éves lány azonnal egy meglepetéssel kezdte a beköltözést, hiszen villatársai közül Attilát üdvözölte elsőként, aki nem tudott mit kezdeni azzal, hogy a lány a nyakába borult. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, hiszen az eddig látottak alapján Attila Kinga szívét próbálja elnyerni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier