|
Mérgezőek Miley Cyrus ékszerei
2010. május 21., péntek 08:28
Most vigyázzon magára minden Hannah Montana rajongó, akinek kedves az élete, figyelmeztet mindenkit a NapiászOnline.hu.
Különösen azoknak kell vigyázniuk, akiknek szokása szopogatni a nyakláncaikat, egy felmérés ugyanis nemrég kiderítette, a Miley Cyrus nevével fémjelzett, a Wal-Mart áruházlánc által árusított ékszerkollekció nagy mennyiségben tartalmaz kadmiumot, ami csontritkulást, illetve vesekárosodást, sőt, akár az agy fejlődésére is káros hatással lehet, amely nem feltétlenül minden anya vágya a lányát tekintve. A kadmium jelenlétét az Associated Press hírügynökség vette észre, önálló tanulmányt is fordítottak ennek kiderítésére, és egy ohiói egyetem professzora kijelentette, a legtöbb ékszer minimum 5, de inkább 10 %-ban tartalmaz kadmiumot. Ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy az anyag csak akkor okozhat maradandó károsodást, ha lenyelik vagy szopogatják. Ez ugyan többnyire a babkorú gyermekekre jellemző, de felnőttek is gyakran szopogatják a nyakláncaikat kényszercselekvésként, ezért a professzor minden tinit óvott, akinek a birtokába került hasonló ékszer. Szegény Miley, először az erotikus videoklip, aztán a hastánc, most pedig mérgezett ékszer, mi jöhet még?
 |
 |
Eddigi hozzászólások:
| Boxi - 2010-06-14 14:30:31 |
nekem nincs miley--s ékszerem de az ember már nem tudja hogy mi igaz és hogy mi nem
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
miley cyrus, billboard music award, étkezési zavarok, hajfestés, kutya, Miley Cyrus, disney, villantott, kerékpár, biciklizik, Liam, Hannah Montana, párkapcsolat, forgatás, jóga, szex, MTV, Punkd, melltartó, igénytelen, justin, bieber, miley, cyrus, nick, jonas, úszó Eb, Cseh László, Verraszto Evelyn, rövidpályás, Prestige, Magazin, nő, liam, hemsworth, taylor, momsen, billy, ray,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|