|
Michael Jackson nem volt anorexiás
rtlbulvar.hu
2009. augusztus 03., hétfő 11:50
Michael Jackson anyja, Katherine nevelheti a Pop Királyának gyermekeit. Jacko két idősebb gyermekének anyja, Debbie Rowe ügyvédje ugyanis megegyezett Katherine jogi képiselőivel, így a nőnek joga van látogatnia a csemetéit, de hivatalosan a nagymamánál helyezték el Parist, Prince-t és Blanketet. Pénzről nem esik szó a megegyezésben, így továbbra is kérdéses, ki kapja meg a Jackson-vagyon felügyeleti jogát.
A felek egyelőre hallgatnak, annál beszédesebb volt Michael Jackson egykori szakácsnője. Szerinte Jacko nem volt anorexiás, sem beteg, egyszerűen vigyázott a vonalaira. – Rendszeresen evett. Elkészítettem neki a kedvenceit, és láttam, amint elfogyasztotta. Barbeque-s csirkét kért vasárnaponként gambóval, ez volt a kedvence. A gambót kérte apák napjára is, újra. Igen, evett. Vékony volt, hiszen táncolt, ez volt az egyik fő tevékenysége. Olyan volt, mint egy balerina. Balerinából sincs kövér – mondta Kai Chase. Jacko, aki állítólag vegetáriánus volt, tervezett visszatérése miatt újra fogyasztott húst, főleg szárnyasokat és halat, disznót viszont nem. Úgy tűnik, ez a bizonyos gambó volt a kedvence. – Ezt a „boldogság dobozt” Paris készítette nekem, mikor visszatértem hozzájuk. Nagyon örültek nekem, hogy a koncertturné miatt újra visszamentem főzni a családhoz. Ezt írták nekem: „Köszönjük, hogy visszatértél. Isten hozott itthon!” A srácok nagyon sok aranyos levelet írtak. Ó, ez is kedves: „Hé, Kai, köszi a barackot. Papa imádja.” Jacko nagyon szerette a barackot. Jaj, imádott enni! Aztán itt egy másik: Kedves Kai, köszi az ajándékokat és a gambót. Mi is adunk neked ajándékot, reméljük tetszik. Aláírás: Prince Jackson.” Az ajándék egy modern lejátszó volt, amit Mr. Jackson adott nekem, mert azt hallotta a gyerekektől, hogy még mindig csak kazettás magnóm van. További hír Michael Jacksonról, hogy egy berlini irattárban aktákat találtak róla, sőt még egy fotót is a híres Checkpoint Charlie-nál. Egy 1988-as nyugat-berlini fellépése során ugyanis az NDK titkos szolgálata, Stasi figyeltette, mert veszélyesnek tartották a koncertjét. Pedig ekkor még meg sem jelent „Dangerous”, azaz „Veszélyes” című lemeze.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
forma-1, michael schumacher, mercedes gp, ross bra, Sebastian Vettel, Michael Schumacher, Catherine Zeta Jones, Michael Douglas, Szolnoki Olaj, Eurochallenge, Raikkönen, Top Gear, Balzsay, ökölvívás, családja, felkészülés, képregény, örökség, dollár, Balzsay Károly, Magas-Tátra, edzés, Forma1, Mercedes, Schumacher, Barcelona, Leverkuson, BL, negyeddöntő, Bajnokok ligája, foci, Michael Skibbe, Hertha BSC, edzőváltás, Babbel, rosie, huntigton.whiteley, Kováts Vera, X-Faktor, kiesés, Baricz Gergő, párbaj, Forma-1, Brazil Nagydíj, Vettel, Webber, Button, Phelps, aranyérem, Minneapolis, Grand Prix, bajnok, rekord, fprma-1, f1, schumacher, szerződés, jövő, kimi räikkönen, visszatérés, charlize theron, hófehér és a vadász, Charlize Theron, Jackson, Little Dom, adoptál, adoptálás, Jacko, Conrad Murray, bűnös, ítélet, lady, gaga,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|