Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Michael Jakson minden rekordot megdönt
MTI
2009. március 16., hétfő 12:13
A példátlan érdeklődés hatására ismét hosszabbított Michael Jackson, akinek szeptemberben kezdődő londoni koncertsorozata immár ötven előadásra bővült, és február végéig tart.

A szervezők máris "megdönthetetlen rekordokról" beszélnek. A több mint egy évtizedes turnészünet után visszatérő, tizenháromszoros Grammy-díjas énekes világsztár július 8-ai kezdettel eredetileg tíz koncertet kötött le a délkelet-londoni Greenwich közelében lévő, 20 ezer fős befogadóképességű O2 Arénában. A rajongók minden várakozást felülmúló rohama nyomán azonban először szeptemberig, majd 2010 februárjának elejéig, pénteken pedig - újabb koncertek beiktatásával - februárt végéig meghosszabbították az előadássorozatot. A pénteki helyzet alapján a nyitány változatlanul július 8-án lesz, a zárókoncert időpontja 2010. február 24. Ha mindegyik előadás teltházas lesz, akkor egymillióan fogják látni az 50 éves Michael Jacksont az O2 színpadán. 
A szervezők szerint ez minden idők legnagyobb nézőközönsége lenne egyetlen városban és egyazon művész esetében. Emellett máris rekordot döntött a jegyeladások üteme: a pénteki statisztika szerint nem egészen 2 másodpercenként talál gazdára egy-egy belépőjegy.

Az idei 30 koncert - vagyis a szeptember 29-éig tartó első szakasz - elővételben meghirdetett jegyei már elfogytak. Az elővételben el nem kelt belépők árusítása pénteken kezdődött az O2 Aréna londoni pénztárainál, ahol már csütörtök déltől ezrek álltak sorban, a szabadban töltve a meglehetősen hideg éjszakát.
Az értékesítés nem mentes a botrányoktól: sok jegy a különféle biztonsági intézkedések ellenére valamiképp üzérek kezére került, és a hivatalosan 50, illetve 75 fontért kínált belépők máris megjelentek az eBay internetes adásvételi portálon, esetenként 10 ezer fontos (több mint 3 millió forintos) induló árral.
A példátlan érdeklődés nem véletlen: Jackson egyenes utalást tett arra, hogy ez lesz utolsó nagy-britanniai fellépése. Erre utal a koncertsorozat címe is: This is it, vagyis Ennyi.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier