Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Miért lesznek öngyilkosok a bálványimádók?
rtlbulvar.hu
2009. július 26., vasárnap 08:15
Ha egy sztár távozik az élők sorából, gyakran kitör a hisztéria. Az igazi nagy ikonok körül pedig legendák kezdenek keringeni, sőt, az is előfordul, hogy a rajongók véget vetnek saját életüknek.

Annak idején Elvis Presley halálával kapcsolatban is megindultak a találgatások, és a magyar Király, Zámbó Jimmy is megihlette egyesek fantáziáját. Most, hogy Jacko is elment, a rajongók azonnal összeesküvés-elméleteket kezdtek gyártani: nem is halt meg, látták, amint felül a holtteste, megjelent a szelleme, sőt, klónoztatta is magát.
Dr. Belső Nóra pszichiáter elmondta, hogy ez egy komplex jelenség.
– A háttérben több dolog áll. Egyrészt egy hovatartozási vágy: azok, akik az ikonok táborába tartoznak, szeretik őket, az összetartozás érzésével bírnak. A tiniknél egyébként életkori sajátosság, hogy egy elérhetetlen bálványt imádnak, akihez hasonlítani szeretnének. Továbbá vannak olyan emberek, akiknek a rajongás tölti ki az életüket, mert üresség honol bennük, nincsenek céljaik. Előfordul, hogy a sztár imádata válik elsődlegessé. Ha az imádott bálvány meghal, és valaki ezután öngyilkos lesz, azért nem a művészt kell okolni. Az ilyen hajlamú ember valószínűleg egyébként is megtette volna. Tehát nem a sztár indukál öngyilkossági-hullámot, hanem azok az emberek választanak teátrális körülményeket. Elvis vagy Monroe után is volt, aki önkezével vetett véget az életének.  Jackson halála után megjelentek azok a videók, amelyek szerint a sztár mégis él vagy legalábbis a szelleme köztünk van. – Ez a legtöbbeknél felmerül; egyrészt kreálhatja az ilyen híreket a sztárt körülvevő csapat, ez egy jó üzlet. Másrész, a rajongók oldaláról ez a megszűnésnek, a halál tényének tagadása. Egy alap pszichés mechanizmus, ami valahol normális dolog. Ha elveszítjük egy szerettünket, sokáig nem hisszük el, ez természetes érzés. De az ikonoknál minden felnagyítódik. Egyébként régen is születtek mesék, csak nem kapott ekkora nyilvánosságot.

Vajon az elhunyt sztárok rokonai hogyan dolgozzák fel, hogy családtagjuk körül misztikus hírek röppennek fel vagy éppen valaki a sírjuknál vet véget a saját életének? – Gyakorlatilag ezzel tudni kell élni – kezdte Zámbó Árpy, akinek még mindig nagyon nehéz beszélnie Jimmy haláláról. – Az én testvérem a legnagyobb sztár volt Magyarországon, erre nagyon büszke vagyok. A dalai sok ember lelkét megérintették. Azt hiszem, vannak, akik nem tudják feldolgozni, hogy elmegy a példaképük. Én nem egy művészt veszítettem el, hanem az édes testvéremet. A halálát először fel sem fogtam, amikor közölték velem, hogy kórházban van, lecsaptam a telefont, nem akartam elhinni. Az pedig, hogy valaki öngyilkos akart lenni a sírjánál, borzasztó érzés, nem könnyű feldolgozni!

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier