|
Miért nem kell a tévéknek Sub Bass Monster? + video
Tabu TV
2009. június 26., péntek 11:40
Sub Bass Monster mostanában alig szerepel a médiában, és zenei körökben így alig mozog. Azt mondja, kicsit ültetni akarja magát, hogy később többen érdeklődjenek utána ha visszatér, de ez talán mégsincs túl jó hatással a karrierjére, ugyanis például a nemrég kiadott kislemeze egyik dalából készült klipjét nem játszotta az ország legnagyobb zenetévéje, talán épp a rapper eltűnése, vagy a dal politikai hangvétele miatt. És hogy mit szól ehhez Szabolcs?
Egy újabb Viva Cometes interjú, ezúttal nagyobb botrány és beugrálás nélkül, de Sub Bass Monsterrel. Nagy csoda, hogy itt találjuk a rappert, hiszen mostanában igencsak eltűnt az emberek szeme elől. "Részben előre eltervezett lépés volt, részben pedig nem. Kicsit ültettem a dolgokat, hogy nagyobbat szóljon majd a most érkező új lemez, csak aztán közben csináltam egy kislemezt, amit a rádiók lejátszottak, csak a videoklipjét valamiért a televíziók annyira nem kommunikálták" - meséli szomorúan a Tabu Tv riporterének Szabolcs.
Az internetes sztártévé megtudta: az előadó nem haragszik a zenecsatornára, csak úgy tűnik, hogy ez a kisfilm valamiért nem nyerte el a tetszésüket - és hogy miért dönthettek a mellőzés mellett? "Elég szókimondó vagyok és merész a témaválasztás is. Nekem egész egyszerűen annyival magyarázták, hogy most másabb profilja van a Vivának, én inkább a Music Television közönségének játszom, ezt mondjuk nem annyira értettem meg..." - mondta el a Tabu Tv-nek Sub Bass Monster.

A Tabu Tv megtudta: a szóban forgó szám címe egyébként Mázli, és a felvétel arról szól, hogy hazánkban mindenki szeret innen-onnan elvenni ezt-azt, és ezt a témakört Szabolcs igencsak kivesézte. "Lehet azt mondani, hogy politikai hangvétele van a zenének, de pártállástól független. Igazából nekem az a dolgom hogy zenéljek, meg hogy jókedvet okozzak az embereknek, nem az, hogy befolyásoljam őket, az pedig megint más, hogy a normális dolgok felé szeretem terelgetni őket" - osztotta meg a Tabu Tv riporterével a rapper.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
KiszelTünde, kor, stylist, VivaComet, PuskásPeti, TóthGabi, Basshunter, KeletiAndrea, AntiFitnessClub, Grooveshouse, SP, AnimalCannibals, CsifóDorina, BereczkyZoltán, VivaCometKissOrsi, Patrícia, Philip, Kristóf, Timo, Sugarloaf, NoThanx, Groovehouse, AntiFitnes, sony, apple, itunes, zene, letöltés, tizenéves, gyilkolt, féltékenység, rabló, elfogták, sziget, fesztivál, zenekar, blackberry, telefon, üzenet, tilos, Szaúd-Arábia, testépítő, schwarzenegger, Adamek, Grant, ökölvívás, Zámbó árpi, boksz, keszthely, siker, párbajtőr, EB, vivás, válogatott, aranyérem, vívás, nők, hetedik, viva, ben, kovácsovics, fruzsina, Bacskai, zola, szuletesnap, noemi, comet, Széki, attila, gengszter, videoklip, bulvár, brasch bence, új klip, Kustánczi, lia, lady, gaga, david, guetta, everest, poker, dj, pop, unisex, klip, helga, szabadon, hien, fegyver, jatek, sp, puskas, peti, klipforgatas, forgatas, peller, mariann, csézy, MichaelJackson, Jacko, Mtv, Zene, Klip, DepecheMode, forgatás,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|