|
Miss Bűbáj: Szexi boszorkák szépségversenye!
Tabu Tv
2011. június 27., hétfő 11:20
A hétvégén szexi boszorkányok versengtek egymás ellen a tiszacsekei Vay kastélyban, ahol a versenyzőket a szépség mellett a bűbájok elsajátítása is érdeklik.
Egy varázslatos beszámolót mutatunk a hétvégi Miss Bűbáj szépségversenyről. Bartalovics Ildikó, a verseny szervezője elárulta, hogy 2004 óta szervezik meg a boszik a megmérettetést. A Miss Bűbájra évről évre olyan szebbnél szebb lányok jelentkeznek, akiket a szépség mellett a boszorkányság is érdekel. A megmérettetés 2011-es győztese (Balázs Orsolya) a következőket mondta győzelméről: „Abszolút váratlan, kiszámíthatatlan, és nagyon örülök neki természetesen.” - nyilatkozta stábunknak. Az idei Miss Bűbáj nyert egy utazást, tanfolyamokat, ékszereket, egy tortát, emellett szolárium bérletet és különböző kozmetikai szereket is.
A második és harmadik helyezet egyáltalán nem tűnt letörtnek vagy szomorúnak, ugyanolyan vidám, széles mosollyal mesélték, hogy mennyire szeretik a boszorkányságot és hogy szeretnék magukat képezni ezen a téren, akár cigány kártya vetéssel, vagy bármi hasonlóval. A véleményük viszont az volt, hogy ebből teljesen nem lehet megélni, hanem csak mint hobbi szinten érdemes foglalkozni vele, ha valakit még érdekelne.
A szexi boszorkányok versenyén az Éden Hotel sztárjai mellett Bíró Andrea és Kiszel Tünde is megjelentek. Kiszel a rendezvény főtámogatói mellett foglalt helyet a zsűriben, hogy a lehető legszakszerűbben tudjanak ítélkezni a szépségek felett.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bíró andrea, nyilvánosság, közmunka, munkanélküli, segély, kormány, kovács lázár, per, ruttner györgy, kovács lázás, szerető, plasztika, tabu tv, riporter, Kovács lázár, egyéjszakás, sztárséf, Kiszel Tünde, Való Világ, VV Csaba, VV Attila, VV Fecó, Donatella, naptár, születésnap, kiszel tünde, donatella, károly, díva, szujó zoltán, Károly, harag, fluor, inti, hyross virág, Kiszel, Károly, szakítás, fluor tomi, videó, mizu, dopeman, részeg, házasság, valentin-nap, való világ, apasági vizsgálat, Nkuya Sonia, megasztár,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|