|
Molnár Anikó és az anyagiak
sajtoklub.tv.
2009. oktober 07., szerda 07:40
A Cool élő műsorában Molnár Anikóval beszélgettünk a legutóbbi, róla szóló pletykákról, melyek a rossz anyagi helyzetéről szólnak.
Vendégünk Kinter Oszkárnak elmondta, nevetségesnek tartja, hogy a bulvárban már nem tudnak jobbat kitalálni róla annál, hogy éppen pénz szűkében van, az pedig végképp felháborítja, hogy mindezt úgy tálalják, mintha ő maga nyilatkozta volna: - Ez is csak az újságírók kitalációja, én erről sohasem beszélek! Senkinek semmi köze hozzá! Azt tehát nem tudtuk meg, hogy Anikó miből él jól avagy rosszul, arra azonban fény derült, hogy milyen kereseti lehetőségben látja a jövőjét. Elárulta, nemsokára szakképzett krupiéként veti bele magát a dolgos hétköznapokba: - A tanfolyamot elvégeztem már, most éppen szakmai gyakorlaton vagyok, nemsokára pedig elutazok Amerikába, hogy a profi osztók legjobbjaitól is elleshessek néhány trükköt.
Vendégünk leszögezte, egyelőre az az egyetlen célja, hogy ebben a szakmában minél többet fejlődjön és tanuljon, hogy a jövőben ebből tarthassa el magát, abban pedig biztos, hogy nem fog az asztal másik oldalára állni, hogy pókerjátékosként próbáljon szerencsét.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
molnár zoltán, mob, finanszírozás, pénz, honvéd, vb, úszás, Gyurta Dániel, döntő, titkosszolgálat, kémkedés, Galambos, czene attila, közlekedési múzeum, szabó andrea, bank, rablás, bűncselekmény, MOB, olimpia, sport, molnár anikó, való világ, Kálloy molnár péter, színház, környezet, széchenyi terv, pályázat, molnár gyula, vádemelés, mszp, polgármester, Molnár piroska, zimmer feri, Molnár anikó, kave, koffein, koleszterinszint, molnarattila, pirner, alma, pintácsi, serdült, bróm, labor, mérgezés, kajak, kenu, defibrillator, szivleallas, tuzolto, tuz, raktar, h1n1, kismama, virus, hári, richard, molnar, aniko, szekrény, X. kerület, gyerekekre dőlt, Janikovszky, Janikovszky Éva, szekrénysor, sérülés, iskolások, Tóth Gabi, Sarka Kata, Csisztu, Ungár, Fésűs Nelly, Vajtó, párkapcsolat,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|