Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nehéz megcsókolni Matt Damont
2011. szeptember 06., kedd 20:45
Problémát okoztak Emily Bluntnak a Sorsügynökség címû romantikus akcióthriller szerelmi jelenetei, mivel folyton vihognia kellett, valahányszor az volt a feladat, hogy megcsókolja Matt Damont.

 – Már a próbák alatt jó barátok lettünk, aztán bemutatott a családjának, és szépen összehaverkodtam a feleségével, Lucyval – magyarázza a színésznõ. – Ezek után nagyon ciki volt, hogy komolyan smárolnunk kellett. Folyton arra gondoltam, ilyesmit nem csinál az ember a barátjával, meg mit fog szólni a felesége, amikor majd a teniszpálya méretû vásznon látja, mekkorát csõrözünk. Emiatt oltári zavarban voltam, és kínomban vihogtam, mint egy kamaszlány, többször le is kellett állnunk.
Emilynek nem csak a baráti csók okozott nehézséget, hanem az is, hogy fogynia kellett a szerep miatt, ugyanis egy balerinát alakít a Sorsügynökségben. – Odáig oké volt, hogy hónapokig balettozni tanultam, mert mindig is szerettem táncolni. Csakhogy imádok kajálni, úgyhogy hirtelen fogynom kellett tíz kilót, mert a balerinák légiesen vékonyak. Párolt lazac, zöldsaláta, kivi meg zabkása alkotta fõleg a menüt – ezeket nem utáltam korábban, de ma már kiráz a hideg, ha rájuk gondolok. Amikor megvolt az utolsó jelenet, az volt az elsõ, hogy bekaptam egy félkilós sztéket majonézes krumplival. A mennyekben éreztem magam!
A Sorsügynökségben Matt Damon szépreményû politikust alakít, aki találkozik álmai nõjével (Emily Blunt), ám titokzatos szigorú férfiak mindenáron meg akarják akadályozni, hogy szerelmük beteljesedjen. Rájön, hogy egy misztikus szervezet akarja a saját céljaira felhasználni õt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier