|
Nem műtötték meg Kaszás Attila színművészt
2007. március 21., szerda 16:43
Budapest - A korábbi tervekkel ellentétben mégsem kellett megműteni Kaszás Attilát. A színművész továbbra is kómában van. A Jászai Mari-díjas művész akkor kapott agyvérzést, amikor előadás előtt a Nemzeti Színház konditermében edzett.
Felfoghatatlan dráma! Mindig borzalmas olyasmiről hallani, hogy egy egészséges, ereje teljében lévő férfiembert megcsap a halál szele. Még hihetetlenebb, ha az illető napról napra előttünk szerepel a színpadon, a televízióban. Kaszás Attila hétfőn még úgy indult el otthonról másfél éves kisfiától, hogy este majd benyit hozzá, ha hazatér az előadásáról. Nem tehetett róla, hogy nem teljesíthette ígéretét. Mintha érezte volna a közelgő tragédiát, nem is olyan régen még így nyilatkozott:
"Engem az idő egyre inkább sürget. Lassan kijövök a korból, amikor még az a remény táplálhat, hogy sikerül majd a gyermekemet felnevelnem, és útnak indítani az életben” - mondta az Elle magazinnak.
Pedig a hétfő délutáni beugrópróbán még semmi előjele nem volt a későbbi tragédiának. Kulka János helyett - a művészt harmadszor műtötték a gerincével - a darab rendezője, Balikó Tamás készült az estére, emiatt kellett a társulatnak rögtönzött gyakorlást tartani. Ezután Kaszás Attila lement a színház alagsorában lévő edzőterembe, hogy Stohl Andrással megmozgassa az izmait. Nem végzett kemény, megerőltető gyakorlatokat, ám így is megtörtént a tragédia.
Az egyébként egészséges, jókedvű színész hirtelen elvesztette az eszméletét, s megállt a szíve is. Az először helyszínre érkező mentőautó személyzete látta, hogy nagy a baj, így azonnal riasztottak egy rohamkocsit is, amely néhány perc elteltével szintén a színháznál volt. Sikerült újraéleszteniük a szí- nészt, s gyorsan a Szent István Kórházba vitték, ahová Stohl elkísérte, s késő estig ott is várakozott a vizsgálatok végéig. Az orvosok szinte pillanatok alatt megállapították: a színész agyvérzést kapott.
A Nemzeti Színház igazgatója, Jordán Tamás tegnap reggel bent járt a kórházban. Beengedték az intenzív osztályra, ahol látta, Attila továbbra is eszméletlen, infúziókat kap. Altatják és nyugtatják.
Úgy tudjuk, Kaszás rendszeresen sportolt, soha nem volt problémája a vérnyomásával, és 7-8 éve már, hogy letette a cigarettát is. Most mégis ott lebeg élet és halál között, mesterséges kómában tartva.
Stohl Andrást annyira megviselték a történtek, hogy nem akart nyilatkozni barátja állapotáról. Csak annyit kért:
- Drukkoljunk együtt Attiláért!
Blikk.hu
Sebes Erzsébet
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|