Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nem véletlenül hagyták ki Farrah Fawcettet az emlékműsorból
2010. március 10., szerda 12:30
A Film Akadémia igazgatója elmondta, hogy a tavaly elhunyt színésznőt azért nem vették bele az Oscar In Memoriam bejátszására, mert Farrah inkább televíziós színész volt, mint filmszínész. Nehéz döntés volt azoknak, akik a rövid emlékműsort összeállították, hogy kihagyják belőle Fawcettet.

Elmondták, hogy nem csodálkoznak azon, hogy egyes rajongók és rokonok felháborodtak. A sztár családja kiadott kedden egy közleményt, miszerint, "mélyen elszomorítja őket, hogy kihagytak a műsorból egy ilyen nemzetközi ikont, és példaképet." Amikor megkérdezték tőle, hogy Michael Jackson miért kapott említést, akkor Bruce Davis azt felelte, hogy azért mert Jackson nem sokkal halála előtt szerepelt egy népszerű filmalkotásban. A pop király és Farrah Fawcett ugyanazon a napon haltak meg. Gene Barry, a decemberben 90 éves korában elhunyt sorozat színészt sem vették bele a megemlékezésbe. A döntés szintén igencsak vitatott volt. Davis így nyilatkozott:"Minden kategóriából ki kell hagyni néhány csodálatos embert. Nem tudunk ilyenkor mit mondani az embereknek, főként a családtagoknak. Rosszul esik nekik, ezt megértjük, és elnézést is kérünk."

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier