Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Németh Kristófot elhagyta a felesége
NapiászOnline/Storyonline
2010. december 03., péntek 15:32
A színész házassága mindeddig tökéletesnek és idillinek tűnt, ám a családtagok lerántották a leplet. Németh Kristóf felesége állítólag már egy másik férfival él.

A Barátok közt népszerű színészét, Németh Kristófot elhagyta a felesége, aki ma már egy másik férfi karjaiban vigasztalódik. A színész nem lehet könnyű helyzetben, hiszen feleségével közös gyermekük is született, akit augusztus óta egyedül nevel. Hogy a három éves kisfiú hogyan viseli szülei szétválását, egyelőre nem lehet tudni, de az biztos, hogy Kristóf mindent megtesz annak érdekében, hogy gyermeke a lehető legkevesebbet érzékeljen a dologból.

Németh Kristóf tönkrement házasságáról a találgatások még augusztusban kezdődtek, hiszen egyre több közeli ismerős és rokon nyilatkozott ködösen, amiből azt lehetett leszűrni, hogy a páros házassága vállságba jutott. A Barátok közt Gézája január óta összesen 20 kilótól szabadult meg, nem feltétlenül a legpozitívabb értelemben. A szóbeszéd arról is régóta szól, hogy Kristóf hosszabb időre egyedül maradt kisfiával, mert feleségének huzamosabb időre külföldre kellett utaznia, amikor azonban a sajtó rákérdezett kitérő választ kapott: „A feleségem karrierjének érdekében meg kellett hoznunk ezt az áldozatot, Niki ugyanis idén államvizsgázik az orvosi egyetemen, és mivel a diploma megszerzéséhez nyelvvizsga is kell, ezért egy teljes hónapra Nagy-Britanniába utazott, hogy gyakorolhassa a nyelvet.” – nyilatkozta Németh Kristóf még hónapokkal ezelőtt, pedig a családtagok már akkor is tudták, hogy nem egy hónapos különköltözésről van szó.

Németh Kristóf és felesége Niki, még 2007 nyarán kötötték össze életüket, hiszen már az esküvő alatt is útban volt a baba. A pár házassági híre nagyon sokáig téma volt a médiában, hiszen Kristóf az esküvő előtt csupán néhány hónappal esett át egy csúnya szakításon, Farkasházi Rékával. Ennek ellenére a jegyespár százötven vendéget hívott meg az esküvőre, és sokszor hangoztatták, mekkora a szerelem kettejük között.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier