Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nena Kismartonban koncertezik
szervuszausztria.hu
2010. augusztus 13., péntek 13:08
Nem csak a nosztalgiázókra számítanak a rendezők augusztus 13-án Kismartonban. Nena a fiatalokat is vonzza, a kismartoni koncert a kastély kertjében pedig már csak azért is jelentős, mert lemezbemutatóról van szó. Az ausztriai közönség most találkozhat a "Made in Germany" című album dalaival.

A kismartoni Esterházy kastélyban a muzsika otthon van. Aki azonban azt hiszi, hogy ez csakis a komolyzenére vonatkozik, az nem figyeli a változatos programot. Augusztus közepén mindenesetre igazolódik a tétel, hogy nem a műfaj, inkább a színvonal a mérvadó. A kastélyparkban, remélhetőleg csillagos ég alatt Nena ad hangversenyt.

Bár Nena sokat szerepel, azt azért nem mindenki tudja, honnan a különös név. Az Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Hagen szülöttét, Gabriele Susanne Kernert hároméves kora óta becézik így. Spanyolországban egy feledhetetlen nyaraláson ragadt rá a név, a spanyoloknak köszönhetően, a sokat hallott „niña” – kislány – szó tetszett meg a szülőknek, akiknek álmukban sem jutott eszükbe, hogy a kicsit németesített változat világhírt fut majd be.

Még akkor sem lehetett ezt tudni, amikor első zenekarával megjelent a színpadokon: a The Stripes nem volt sikeres, hamar fel is oszlott. Nena nem adta fel, az együttes dobosával, Rolf Brendellel Nyugat-Berlinben 1982-ben megalapította a nevét viselő együttest. Ez sem volt hosszú életű: 1987-es feloszlása óta az akkor már a nemzetközi popvilágban is ismert énekesnő szólistaként dolgozik.A teljes cikk itt tekinthető meg.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier