Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Népmesei figura lett Benkő Dánielből
Napiaszonline-információ
2009. november 30., hétfő 15:01
Népmesei hős lett Benkő Dániel. Legalábbis egy félreértés miatt. A lantművész korábban éppen a Napiaszonline cikkében fejtette ki, mennyire boldoggá tenné, ha a 12 éves gyerekek tőle tanulnának. Jelentjük, már az elsős kisdiákok is őt tekintik példaképüknek.

Milyen hatással lehet a gyerekek fejlődésére a Benkő feleséget keres című show? Egy felháborodott általános iskolai tanár azért jelentkezett szerkesztőségünkben, hogy elmondja, mennyire ártalmas, ha a szülők megengedik gyermekeiknek, hogy hátfő esténként a korábban zseniális zenészként tevékenykedő showman műsorát megnézzék.

- Hova züllik még a magyar média? Milyen példát mutat a társadalomnak – teszi fel költői kérdését az egyik fővárosi iskola alsó tagozatos tanára.

- Jól emlékszem, hogy kilenc évvel ezelőtt, amikor a Való Világ ment a televízióban, Majka nyomán minden magát vagánynak képzelő kisdiák csácsumi csőtésztával köszönt társainak. Már ez sem volt jó hatással a nyelvre, de igazából ezt a szokást később a gyerekek kinőtték. A Big Brother nyomán az egyik szereplő emlékezetes „t” hangját kifigurázva beszéltek, hogy új divatot teremtsenek. Győzike is elindított egy lavinát. Több szérián keresztül futó reality show-ja népszerűvé tette a korábban csak egy szűkebb réteg által használt „dik mán” és az „ezt kell csinálni-e” szólásokat. Nyelvórákon a fonetikus szakszó helyett tréfából a fanatikust használták – emlékszik vissza a pedagógus. Úgy véli, Benkő Dániel minden határon túlment.

- Gyomorforgató jeleneteket nem szabadna a gyerekeknek megnéznie. Tragédia, hogy a szülők ezt nem mindig veszik komolyan. Egy órán a magyar népmesékről tanultunk a gyerekekkel. Kíváncsi voltam, vajon mely mesékre emlékeznek a nebulók óvodás korukból. Megkérdeztem, melyik az a népmese, amelyben a királyfi feleséget keres. A válaszon megdöbbentem, ugyanis a Benkő feleséget keresre tippeltek – meséli a férfi.

- Pszichológus kollegám  szerint nem szabd azon csodálkozni, ha ezek után a kisfiúk nem tisztelik majd eléggé a kislányokat. Benkő Dániel ugyan azt hangoztatja, hogy ő a női nem megszállott tisztelője, de a legkisebbek még nem értik a lantművész filozófiáját. Ha Benkő megalázó feladatokat ad az érte versengő hölgyeknek, példának okáért, hogy spermiumnak öltözve tartsanak futóversenyt, a kicsik ezt tekintik majd követendő példának – magyarázza a tanár.

- Megértem a kereskedelmi csatornákat, hiszen semmi kivetnivaló nincs abban, hogy kizárólag felnőtteknek való műsorokat is készítenek. A valódi felelősség a szülőket terheli, hiszen az egyre szabadabbá váló televíziózás nagyobb körültekintést követel minden családtól. A gyerekek által nézett programokat szigorúbban kell kiválasztani. Arról már nem is beszélve, hogy amikor Benkő műsora megy, a gyerekeknek már egyébként is aludniuk illene.

Benkő Dániel korábban kifejtette, hogy 12 éves kor felett kötelezővé tenné műsora megtekintését. Szerinte minden gyerek sokat tanulhatna tőle.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier