Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nővére segíti anyagilag Stohl Andrást
NapiászOnline
2011. június 24., péntek 10:25
Elkésett a kártérítés összegének, azaz egymillió forintnak a kifizetésével Stohl András, mely összeget kölcsönökből fedezi.

Noha a keddi tárgyaláson a színész állítása szerint még egy fillérje sem volt. A korábbi ígérthez képest - egy nap helyett - másfél nap alatt összeszedte családjától és barátaitól az egymillió forintnyi kártérítést. Így csütörtökön át is adta ügyvédjének a pénzt tartalmazó borítékot, ami remélhetőleg K.Pálhoz jut majd.

A történet pikantériája, hogy 250.000 Ft-ot a saját nővére adott neki, miközben pár hete nyilatkozataiban azt állította sógora halála óta ő tartja el testvérét és gyermekeit is: "A bíróságon nem azt mondtam, hogy anyagilag kell támogatnom Vikit, bár korábban sokáig volt ez így. Sokáig valóban havi rendszerességgel segítettem anyagilag is, ma már leginkább az apjukat próbálom pótolni valahogy a srácoknak. Szerencsére azóta Viki anyagi helyzete stabil lett, egy gyógyszeripari cégnél vezetőként dolgozik, ezért most tőle kaptam kölcsön 250 ezer forintot."- Mondta el egy napilapnak a színész. Stohl András jelentős összeget kapott még egy neve elhallgatását kérő színész kollégájától is: "Ugyanennyit adott egy színészkollégám, aki kérte: ne nevezzem meg, hiszen önzetlenül és szívből segítet".

A színész ügyvédje, Ruttner György a napilap megkeresésére elmondta K.Pál és képviselője bármikor hozzájuthat a kártérítéshez, ezenkívül továbbra is felajánlják a havi 40.000 Ft-os életjáradékra is.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier