Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nyert! Erdei Zsolt kivágta a fát!
Tabu Tv
2009. december 02., szerda 08:53
Nem volt más fa és tüzelő kellett, úgyhogy Madár ment az erdőbe és kivágta azt a fát, ami neki kellett. Magyarul: Erdei Zsolt elhódította a WBC cirkálósúlyú világbajnoki övét, miután szombaton pontozással legyőzte a címvédő olasz Giacobbe Fragomenit. Madár a negyedik menet után már erején felül küzdött, és saját bevallása szerint is csak a szívével és a lelkével tudta azt hozni, amit hozott.

Erdei Zsolt nagyon büszke az elért eredményére, azonban mindezt nem szeretné többé megismételni. "Szeretném a mérkőzéseket könnyebben nyerni és nem szeretnék így elfáradni, mert ez nagyon fájt. Egy ilyen meccs olyan fizikai és lelki fájdalommal jár, hogy egyszerűen nem is tudom elmondani" - meséli a tabutv.hu riporterének a sportoló, aki szerint ehhez hasonlót csak az érezhet, aki már belekerült ebbe a körforgásba.


"Nem volt más lehetőségem, elvállaltam a mérkőzést, mert bokszolni szerettem volna. Már a közepe felé is annyira elfáradtam, hogy tulajdonképpen egy csomó menet nem is tudatosult bennem. Egy betegség megelőzte mérkőzésemet és ez annyit kivett belőlem, hogy az erőm sajnos csak négy menetre volt elég" - mondta el a Tabu Tv videójában Erdei Zsolt, aki ereje híján az utolsó nyolc menetet szívvel-lélekkel volt kényszerült végigküzdeni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier