Mindeddig homály fedte Juhász Róbert református lelkész sikeres castingját követő váratlan visszalépését, a Nemzetközi Chippendale Bajnokságról. Nagy port kavart föl tavaly decemberben, hogy egy református lelkész benevezett az első Nemzetközi Chippendale Bajnokságra, annak is az extrém kategóriájába. – Halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekért teszem amit teszek...
Mindeddig homály fedte Juhász Róbert református lelkész sikeres castingját követő váratlan visszalépését, a Nemzetközi Chippendale Bajnokságról. Nagy port kavart föl tavaly decemberben, hogy egy református lelkész benevezett az első Nemzetközi Chippendale Bajnokságra, annak is az extrém kategóriájába.
-Halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekért teszem amit teszek, Nekik szeretném megmutatni, hogy semmi sem lehetetlen ezen a világon ha igazán akarjuk nem beszélve arról, hogy a Kimaradás Gála szervezői bevételük jelentős százalékát fölajánlották a gyerekeknek -nyilatkozta az egyik vezető kereskedelmi csatorna főműsor idejében lelkészünk.
2006. december 16-odika lett volna a dátum, amikor a lelkész indult volna a versenyen, de nem tette. Több tévécsatorna és megannyi újság tette fel ugyanazt a kérdést: miért nem? Egyenes válasz senki sem kapott mind a mai napig!
A gálát megelőzően pár nappal már a telefont sem tudta felvenni, hiszen idegösszeomlást kapott. Minderről Édesanyja tájékoztatott minket, ahogy arról is, hogy a neves pszichiáter: Csernus doktor vette kezelésbe fiát. A kezelés csak részben hozta meg a várt eredményt. A végleges gyógyulását majd egy második kezelés hozta meg - Egy másik orvos adott valami tablettákat, amitől végül is helyre jöttem - állítja a lelkész.

Mi is történt valójában?
Sokáig, a szó legszorosabb értelmében Juhász Úr rettegett a volt munkaadójától. Az ominózus december 16.-a előtt nevelőtanári feladatokat látott el a Szigetszentmártoni Halmozottan Hátrányos Helyzetű Gyermekek Iskolájában. Jó szívvel, lelkesedéssel és nem kis odaadással végezte munkáját, mégis ez lett a veszte. Buzgósága, hogy megmutassa tanítványainak, semmi sem lehetetlen ha az ember igazán akarja, no meg a jó szíve, pár számító gép még el kelne a gyerekeknek , okozták a bajt. Ahogy az iskola igazgatónőjének - Juhász Ildikónak - a fülébe jutott a szabadszellemű lelkészünk meglehetősen szokatlan, de tiszteletreméltó vállalkozása ultimátumot adott neki: vagy kiszáll a Chippendale bajnokság extrém kategóriájából, (ahol egyébként a neves író filozófussal Sebeők Jánossal kellett volna megmérkőznie) ,vagy kirúgja.

Juhász Róbert félt és úgy döntött mégis visszalép, nem indul a versenyen. Az igazgatónő meg várt egy hetet és kirúgta. Nem alaptalan lehetett lelkészünk félelme, hiszen az igazgatónő, aki korábban börtönben is oktatott, még arra is "rávette" ,hogy közös megegyezéssel mondjon fel. Hát igen... különben járt volna a végkielégítés.
A verseny szervezői, még mielőtt felajánlották volna adományukat, egy kisebb tanulmányi körutat tettek az iskolában a XXIII. Kerületi református lelkész Kádár István Csongor és az akkori nevelőtanár kíséretében .
- Számítógépekre lenne nagy szüksége a gyerekeknek, - mondta Juhász Róbert, akkor még aktív nevelőtanára az iskolának -de minden adomány jól jön, mert nagyon szegényesen vagyunk.
Szerettük volna megkeresni az igazgatónőt, de sajnos nem értük utol. Többször hívtuk telefonon, de soha nem sikerült elérni Őt. Legutóbb egy - magát Éles Károlynak nevező - úriember odázta el érdeklődésünket, hogy "majd jövő héten tessék megpróbálni"... Kérdésünkre, hogy mit tud elmondani Juhász Róbert elbocsátásával kapcsolatosan, természetesen Ő is elzárkózott.
Tegnap előtt délután, január 26 pénteken beszéltünk legutobb Juhász Róbertel aki arra kért minket, ha tudunk segítsunk neki -bármilyen állás jól jönne, nem félek a munkától és az sem feltétlenűl szükséges, hogy a kepesítésemnek megfelelő legyen. Még parkolóőrnek is elmennék...