Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Obama és Sarkozy Nobel-békedíjat kaphat
Független Hírügynökség
2009. június 23., kedd 08:52
Október 5-e és 12-e között jelentik be a Nobel-díj 2009-es díjazottjait - jelentette be a Nobel Alapítvány hétfőn. A békedíj listáján szerepel Barack Obama amerikai és Nicolas Sarkozy francia elnök is.

A Nobel-békedíj az egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért kitüntetés, amelynek idei nyertesét október 9-én jelentik be Oslóban. A jelöltek listáját titokban tartják, de aki jelölt, az nyilvánosságra hozhatja támogatottját. 205 név és szervezet szerepel a teljes listán, és úgy tudni, rajta van Barack Obama amerikai elnök, és Nicolas Sarkozy francia államfő is, noha a norvégiai megfigyelők valószínűtlennek tartják, hogy ők lehetnek a befutók.

Az esélyesek között van a kolumbiai-francia Ingrid Betancourt, aki több év után nemrég szabadult ki a gerillák fogságából Kolumbiában, valamint Hu Jia kínai emigráns is, aki már tavaly is komoly esélyesnek számított. A 2008-as Nobel-békedíjat végül Maartti Ahtisaari finn politikus kapta.

A szervezetek közül a kazettás bombák ellen küzdő nemzetközi szervezet a legesélyesebb a rangos kitüntetésre - írja az AFP.

A Nobel-díjakat október 6-ától jelentik be, elsőként a fizikait. A Nobel-díj mellé 10 millió svéd korona (kb. 250 millió forint) is jár.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier