|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Ördög Nóri különös tánca
RTL Sajtóklub 2009. június 25., csütörtök 09:46
Ezen a héten is folytatódik a Reggeli "Hajnalcsillag születik" háziversenye, ezúttal a lányok mutatták meg, mit tudnak. Láthattuk többek között azt, hogyan ropja Ördög Nóri Moss-szal, a táncoló kutyával, megtudhattuk, hogy Peller Mariann tehetségesen fest, Valkó Eszter pedig furulyázott.
A háziverseny első női résztvevője, Peller Mariann már hétfőn korán reggel ihletett állapotba került, amire szüksége is volt, hisz a fiúk a múlt héten igencsak kitettek magukért. Mariann nem először fogott ceruzát és ecsetet; ahogy mondja, minden szerelméről készített egy portét. Ezúttal sem tette másként, de most párja mellé saját magát is odafestette. Kedden reggel Valkó Eszter egy örök klasszikust adott elő furulyán. S bár vibráló egyéniségéhez talán nem a furulya passzol leginkább, mégis talán épp ez a szokatlan visszafogottság- amit a hangszer megkövetel- tette különlegessé a produkciót. Eszter szerepéből egy pillanatra sem esett ki, és igazi egyéniségéről mindössze a vagány lábtartás árulkodott. A nagy klasszikus előadása a végén igazi örömzenélésbe torkollott; Eszter furulyaszólójához LL. Junior, Szikora Robi, sőt még Bartók Eszter és zenekara is csatlakozott.
Szerda reggel Ördög Nórit egy pillanat alatt levette a lábáról új partnere, Moss, a táncparkett négylábú ördöge. Moss a dogdancing kiválósága, gazdájával a hazai versenyek rendszeres résztvevője. Ezúttal azonban Nóri hívta táncba az ebet, aki, mint gazdájától megtudtuk, egy fűszálért is boldogan ugrál, egy-két jó falatért pedig bármire képes. Ma Horváth Éva, pénteken pedig Szakál Miki következik!
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Peller, mariann, cici, fagyi, peller, Tűsarkú, PirnerAlma, PellerMariann, Erdőhegyi, Gombos, PécsiIldikó, LabanczLilla, TóthGabi, Pákó, AllStarRevans, HujberFerenc, DombóváryVanda, HorváthÉva, Szujó, Reggeli, Gianni, StohlAndrás, CsonkaAndrás, ÖrdögNóri, ÖrdögNóra, nyár, nyaralás, CsillagSzületik, tehetségkutató, MagonySzilvi, Iskola, Lógás, Tanulás, viva, Ada, PálTomi, bűvész, KovácsovicsFruzsi,
|
|