Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Őrületes koncertet adott a Republic
2010. március 17., szerda 15:28
A húsz éves születésnapját ünneplő Republic együttes történelemkönyvének legfényesebb lapjait írta a napokban.

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a zenekar tagjait a Magyar Köztársaság Elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesítette, amelyet a Parlamentben vettek át. A kitüntetés az egyik legmagasabb állami elismerés, amely a magyar kultúra legkiemelkedőbb teljesítményeiért szigorúan szakmai indokok alapján adható. A Republic meghatott, de büszke tagjait a jeles eseményt megelőzően a Magyar Országgyűlés Elnöke személyesen látta vendégül egy baráti, kötetlen beszélgetésre dolgozószobájában.

Március 15-én a zsúfolásig megtelt Papp László Budapest Sportaréna gigantikus színpadán a Republic felejthetetlen koncerttel köszönte meg a húsz évet a tomboló rajongóik aktív részvételével. A két és fél órát meghaladó fergeteges előadást a zenekar honlapján online élvezhette minden érdeklődő a világ bármely pontjáról és hogy ez így történt, bizonyítja az a számtalan e-mail, amelyeket a Republic kapott többek között Japánból, Ausztráliából vagy az Egyesült Államokból.  A koncert egyik meglepetéseként Szekeres Judit a színpadon adta át a zenekarnak a Republic 2000 – 2010 Aranyalbum 2. rendkívüli sikerét bizonyító „Aranylemezt”, hiszen a dupla album példátlan gyorsasággal érte el ezt a státuszt. Kriskó László rendező  több mint két órás koncertfilmet készít, amely várhatóan ősszel jelenik meg DVD-n. A Budapest Sportaréna ünneplő közönsége a Republic: Köztársaság című  új lemeze mellett elsőként vehette kézbe Zoltán Jánosnak a koncert napjára megjelent „Republic 20” című riport és dokumentum kötetét,  amely mintegy 500 oldalon, képekkel is gazdagon illusztrálva enged bepillantást a zenekar két évtizedébe.

 

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier