|
Öszecsapás várható Peller Mariann és Ördög Nóra között
redlemon
2011. február 01., kedd 14:15
Tavaly még díjat adott át, idén már Peller Mariann is a Glamour jelöltjei között van, és volt RTL Klubos kolléganőivel, Ördög Nórival, Liluval, Barabás Évivel, illetve a Class FM délutáni műsorvezetőjével, Vágó Pirossal szemben küzd a Women of the Year címért.
A mindig mosolygós Peller Mariann már alig várja a márciusi Glamour Women of the year gálát, ahol a legjobb műsorvezetőnek járó díjért száll versenybe egykori tévés kolléganőivel. A szőke szépség azonban nem izgul, hiszen ifjú tévésként már a jelölés miatt nyertesnek érzi magát.
„Természetesen nem tartom magunkat ellenfeleknek, hiszen mindannyian jó ismerősök vagyunk, ráadásul Ördög Nóri, Lilu és Évi a szakma nagyjai közé tartoznak. Én két éve vagyok képernyőn, így minden túlzás nélkül mondom, hogy megtiszteltetés ebbe a csapatba tartozni” – árulta el Mariann, aki a tavalyi díjátadón beleszeretett a Glamour gálába, de még legmerészebb álmaiban sem gondolta, hogy idén már jelöltként léphet a színpadra. „Amikor felhívtak a jelöléssel, először alig hittem a fülemnek. Nagyon büszke vagyok, hogy az esélyesek közé kerültem, és köszönöm a bizalmat a közönségnek” – tette hozzá a Story TV és a Rádió1 műsorvezetője.
A kategória idei különlegessége, hogy első ízben került a jelöltek közé rádiós műsorvezető. Vágó Piros, a Class Délután műsorvezetője maga is meglepődött a jelölésén, de nagyon örül annak, hogy hangját ilyen sokan ismerik és szeretik.

„Amikor megtudtam, hogy engem is jelöltek a legjobb műsorvezető díjára, rögtön megnéztem a listát, és bevallom, kihúztam magam: számomra rendkívül nagy dolog rádiósként itt szerepelni” – mesélte boldogan Vágó Piros, aki minden kétséget kizáróan az egyik legnépszerűbb női rádiós műsorvezető. Sikere évek óta töretlen, ő mégis zavarban van, ha titkáról kérdezik. „Magam sem tudom, mi lehet a titok, és mindig felteszem magamnak a kérdést: vajon jól csinálom? Az biztos, hogy sosem próbáltam többnek látszani, mint ami vagyok. A mikrofon mögött is ugyanolyan természetesen viselkedem, mint a hétköznapokban, remélem, ezt a hallgatók is érzik, és ezért tudok közel kerülni hozzájuk.”
Eddigi hozzászólások:
| Kovács Liliána Zsuzsanna - 2011-02-02 08:52:30 |
Ő nem is olyan rég műsorvezető, minek jelölik? Semmi normális műsort nem vezetett eddig...
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Peller Mariann, Jóban Rosszban, apáca, Till Attila, Összeesküvők, interjú, párkapcsolat, házasság, Polyák Lilla, Pokorny Lia, szereplés, Tatár Csilla, Ördög Nóra, fiús, haj, peller mariann, testvér, barátok közt, karácsony, lakatos márk, szalon, átalakulás, erdélyi mónika, tv2, rtl klub, fogamzás, terhesség, tabletta, férfiak, karrier, magánélet, szerződés, nagy duett, bereczki zoltán, rádió, televízió, szerelem, falusi mariann, lang györgyi, padödö, Peller, mariann, cici, klímapályázat, peller, kucsera, gábor, fagyi, sp, eder, brasch, bence, monika, horvath, eva, lilu, reggeli, anna, bulvar, charlie, nonap, party, VV Kinga, pasi, csillag születik, Lilu, ördög nóra,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|