Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Őszi lángolás: Gáspár Laci és Hagyó Miklós is új kedvesével bulizott
2008. szeptember 15., hétfő 07:15
Ugye mindenki ismeri a közmondást, miszerint a szerelem nem ismer határokat? Így volt ez szombaton hajnalban is, amikor Gáspár Laci és Hagyó Miklós, Budapest főpolgármester - helyettese kedvesével próbált kikapcsolódni a fővárosi éjszakában. A párok esetében nem lehet nem észrevenni a nagy korkülönbséget, ám ennek ellenére bizonyították, az ő érzéseik ezt az akadályt is leküzdik.

Gáspár Laci és húsz éves barátnője, Renáta pénteken késő este, egy valóság show buliján vettek részt. Habár a műsorról nem tudtak sokat, mégis elmentek, hogy jól érezzék magukat. A páros mindkét tagja megerősítette: nagyon nagy most a szerelem. Ezt az állításukat pedig tökéletesen alátámasztotta, hogy folyamatosan ölelgették egymást. A fiatalokat láthatóan egyáltalán nem zavarja a köztük lévő korkülönbség, mint ahogy az sem érdekli őket,mit pusmognak az emberek.
„Negatív kritikák mindig is vannak, és mindig is lesznek mindenkiről. Én azt szeretem, ha ezeket szemtől szemben kapom meg, amit a hátam mögött mondanak, az nem érdekel. Azzal kell foglalkozni, amikor odajönnek az emberek hozzád az utcán, és megdicsérik, elismerik azt, amit csinálsz.” – mondta a Napiász Online-nak Gáspár Laci, aki már készül kedvese hétfői születésnapjára. Hogy mi lesz az ajándék, az természetesen titokban maradt, de Laci reméli, hogy sikerül örömet okoznia.

Az éjszaka tartogatott még meglepetést. Egy másik szórakozó helyen Hagyó Miklós próbálta kipihenni a hét fáradalmait új kedvese oldalán, akit pár hete ismert meg. Különleges volt ez az alkalom a pár számára, hiszen ez volt az első eset, hogy közösen buliztak.
„Sok hangulatos estét töltöttünk már el a fővárosban, de ilyen buliban még nem voltunk.” –mesélte Budapest főpolgármester- helyettese, aki a parketten nem mutatta meg tánctudását, inkább csak messziről szemlélődött. A páros beavatott bennünket egy kicsit magánéletükbe is. A gyönyörű Zsófia állítása szerint egyáltalán nem ért a politikához, de véleménye szerint egy így van jól, hiszen rengeteg témájuk van Hagyó Miklóssal. És valóban, csak úgy, mint Gáspár Laci és kedvese, ők is ragyogtak a boldogságtól. Az ősz úgy tűnik hazai énekesünk és politikusunk számára is meghozta a szerelmet, és ilyenkor valóban nem számít a kor.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier