|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Pákó beperli az álszeretőt!
NapiászOnline / Vörös Viktória 2010. május 27., csütörtök 13:31
A didikirály nem is ismeri állítólagos szeretőjét
Pákó kiakadt, amikor a családi nyaralásról hazatérve egyik ismerőse tájékoztatta arról, hogy állítólagos szeretője elvesztette közös magzatukat. Mint ahogy azt a Bors megírta, Pákó több hónapon keresztül csalta élettársát egy nővel, aki terhes is lett a fekete művésztől. Az állítólagos szerető elmondása szerint gyereket is várt a didikirálytól. - Évek óta ismerem Pákót, de csak négy hónapja kerültünk közelebbi kapcsolatba. Bár tudtam, hogy családja van, én szerettem. A terhességről még én sem tudtam, a munkahelyemen egyszer csak összeestem, gyakorlatilag öt percen múlt az életem: belső vérzésem lett a méhen kívüli terhességem miatt – nyilatkozta a neve elhallgatását kérő 23 éves lány a Borsnak.
Pákó négy éve él együtt Ágicával, közös kisfiuk két és fél éves. A családfő a nyaralásról hazatérve azonnal értesült a hírről. - Jöttünk hazafelé a családommal a nyaralásból, akkor hívtak telefonon, hogy mi jelent meg az újságban rólam. Egy kamu az egész, nem is ismerem azt a szőke hajú nőt, akinek ki van takarva az arca, de ha megtudom, ki az, biztos beperelem! – fakadt ki a NapiászOnline.hu-nak Pákó – Teljesen megdöbbentem, azonnal megvettem még az autópályán az újságot és kiakadtam, hogy ilyesmiket irkálnak rólam! Nem kell nekünk a botrány, élem a nyugodt családi életemet. Természetesen megkerestük a Bors szerkesztőségét is, ahol készségesen megerősítették a tőlük származó információt, azaz kiállnak amellett, hogy amit leírtak, alapos utánajárás után került a lapba. A NapiászOnline.hu információi szerint egyébként az újságban „Katalinként” szereplő hölgy tanúkkal és számos sms-sel tudja bizonyítani, hogy Pákó és közte nem csupán felületes ismeretség állt fenn, hanem valóban szeretők voltak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
kézilabda, székesfehérvár, Jóban Rosszban, fogszabályzó, fogorvos, Bálizs Anett, Sony, játékgép, play station, Röszke, határőrök, szerb, kamion, cigifogás, csempész, vízilabda Eb, magyar válogatott, női, Nagy-Britannia, peter, andre, miskolc, lakásfeltörés, betörés, rongálás, Comedy Central, Mikulásgyár, Orosz György, ámokfutás, liege, áldozatok, merénylet, penelope, cruz, Oroszlán, bántalmazás, testi sértés, gyilkosság, pénszállító, rablás, egymilliárd forint, bűntársak, gumicsónak, csempészett cigi, Tisza, ukrán, Newl, Spigiboy, diszkózás, Voksán Virág, Belucci, fegyverarzenál, Sárbogárd, lőfegyver, Cece, elásta, ékszerrablás, Nagykanizsa, alagút, pince, trezor, betörő, újkígyós, söröző, zárjegy nélküli cigaretta, lefoglalás, Nyírbátor, celeb, hazai, magyar, szülő, nevelés, gyerek, Dorog, lopás, építkezés, szomszéd, kiszel tünde, per, fluor, inti, West Balkán, jegyző, tragédia, gregor bernadett, bagi iván, nacsa olivér, fábry show, charlie, sheen, uefa, szpirosz marangosz, bundabotrány, eb,
|
|