Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Pákó dupla sokkot kapott
MTI
2009. június 18., csütörtök 08:08
Az I Love Balaton szerda délután verőfényes napsütésben jelentkezett Horváth Éva és Müller Attila vezetésével. Velünk volt Fekete Pákó, aki bizony nem mostanában fogja elfelejteni a partmenti eseményeket, hiszen bizony rosszul sültek el a dolgok.

Pákó fél a víztől, ezért sohasem merészkedik a fürdőkádnál veszélyesebb helyre. Öreg hiba, főleg, ha az ember fia imád strandolni - ahogy ő is.
Az már bebizonyosodott, hogy az énekes igenis nagy hasznát venné az úszás elsajátításának, hiszen a Kalandra fal! egyik adásában kishíján a fél méteres medencéjébe fulladt. Éppen ezért, hogy feledtessük vele a rossz emlékeket és valami maradandóval ajándékozhassuk meg, felajánlottuk neki, hogy majd mi megtanítjuk úszni. Szakértő segítségét kértük ezügyben, aki igen hamar óriási áttörést ért el Pákó ügyében: "Huh, nagyon szédülök. De legalább megcsináltam!" - fakadt ki részben örömében, részben pedig meglepetésében Pákó, miután összeszedte a bátorságát és önszántából bedugta a fejét a gyermekmedence vize alá.

Talán meg kellett volna elégednie ennyivel ám ő, ha már az otthoni úszóleckék eredménytelennek bizonyultak, most minden babért le akart aratni. Így történhetett meg, hogy amikor a mellúszás gyakorlása közben a legismertebb és leglustább vízimentő, Dávid ki akarta menteni a medencéből, Pákó ismét elmerült, és ahogy ő fogalmazott: sokkot kapott.

Szegény Pákót megrázta az eset, de talán nem vette el a kedvét végleg az úszástól. A rakétakészítés azonban biztosan nem fordul meg soha a fejében, hiszen bízva abban, hogy az énekes megnyugszik, megkértük arra, hogy segítsen egy különleges kísérletben Müller Attilának, melyben egy vízespalackot juttattunk a levegőbe.
A kilövésig minden flottul ment, ám amikor az ártalmatlan rakéta elszállt a kezükből, Pákó a másodperc törtrésze alatt jutott el a part egy távol eső részére, ismét egy sokkal lett gazdagabb.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier