|
Palik László 48 éves korára érett meg az apaságra + video
Tabu Tv
2009. november 06., péntek 11:29
A sportriporter és felesége, Marsi Anikó élete nemrég egy új színfolttal lett gazdagabb: megszületett második közös fiuk, Vince. Palik az internetes sztártévének elmondta, hogy nem sokat változott az életük a család negyedik tagjának érkezésével, hiszen eddig is a gyerekek voltak a két sztár életének központjában.
Csakúgy, mint első fia születésénél, most is a szülőszoba előtt izgult Palik László, aki rettentően örült Vince születésének. A Hungaroring Zrt. elnöke szerint már az első gyermek érkezésekor is egy kellemes olasz család kinézetét kezdték el kelteni, de az új gyerkőc érkezésével ez már visszafoghatatlanul végletes lett.

"Nem okozott semmi nehézséget Vince érkezése, hiszen úgy érzem, hogy 48 éves koromra megértem arra, hog y apuka legyek és ma ők vannak az életünk központjában. Semmi sem tud fontosabb lenni, mint a gyerekek és mivel ezt az életet éljük, borzasztó sok örömünk van" - meséli a tabutv.hu riporterének Palik László, akinek már a harmadik gyermeke Vince: az első házasságából született Júlia lánya tizenkilenc esztendős, míg Vilmos a következő hónapban lesz hároméves.
Palik szerint jöhet egy újabb baba! "Két héttel a gyerek születése után mondtam az Ancsinak, hogy nekem már veszett fejsze nyele. Szóval három gyermekes apaként, hogy négy vagy öt, az már teljesen mindegy. Én nagyon szívesen vállalok újabb gyermeket, ha ezt Ő is úgy gondolja" - mondta el a tabutv.hu videójában a sportriporter, akit ennek ellenére felesége egyenlőre türelemre intett baba téren.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Palik László, Marsi anikó, ausztrália, Google, google tv, palik lászló, gyulay zsolt, hungaroring, forma1, mogyoród, Hungaroring, palik, gyulay, tereprali, laszlo, mohacs, miroslav, szalay, ob, gonczi, gabor, zene, smile, bruckmann, balazs, kerekpar, tura, marsi, aniko, palik laci, vilmos, baba, feltelkenyseg, bamako, szepsegkiralynok, formula, palik, száguldás, sebesség, PatakiZita, szerelem, párkapcsolat, időjárás, SzalayBalázs, PalikLászló, sport, rali, MarsiAnikó, Szülés, Nürbugring, BMW, Autó-motor, HéderBarna, PalikLászló, palikLászló, Dakar, Palik, Szalay, SteinerKristóf, Forma1,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|