Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Pártos Csilla visszatér a képernyőre
2009. március 31., kedd 10:00
Kedd este Pártos Csilla látta vendégül a csapatot a Ha a tortán c. műsorban. A főzésben rutinos anyuka az asztalra kerülő fogások mellé igazi revü hangulatot teremtett. Pártos Csilla segítségére volt Csisztu Zsuzsa is, akivel közösen adtak elő egy kis táncos produkciót a Chicago című filmből.
Pártos Csilla biotermék-megszállottként csupa egészséges alapanyagot vásárolt. Az egykori revü táncos rutinos szakácsként készítette el menüjét. „Rendszeresen főzök, ha időm engedi, minden nap. Igaz, hogy a férjem és a fiam sem nagy ínyenc, de én azért olykor igyekszem különlegességeket is az asztalra tenni.” – vallotta be Pártos Csilla. – „Egyedül a muffin nem lett tökéletes. Ízre stimmelt, csak épp nem lett olyan szép magas, amilyen szokott, de ilyen az élet.” – tette hozzá az egykori táncosnő.
 
Csilla nem véletlenül választotta a több Oscar díjas filmet az este hangulatának meghatározásakor. „Szinte egyértelmű volt, hogy revü hangulatot teremtsek a múltam miatt. A Chicago című filmet imádom, fantasztikus a története és nagyon passzol rám.” – mesélte Pártos Csilla. – „A csillogás, a mosoly mögött ott lehet a fájdalom, a keserűség is. Mindenkinek vannak pozitív és negatív periódusai. Ezt a film hűen visszaadja és ezt akartam én is megjeleníteni. Persze mindezt humorral, játékossággal, hiszen ez nagyon fontos dolog.” – tette hozzá az egykori táncosnő.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier