|
Patrick Swayze újra megnősült
RTL Bulvár
2009. január 15., csütörtök 08:15
Patrick Swayze és felesége, Lisa Niemi között harminchárom együtt eltöltött év után is lángol a szerelem. A házaspár néhány napja megható ünnepség keretében újra örök hűséget fogadott egymásnak.
"Én voltam a mesebeli herceg, Lisa pedig Hófehérke. Fehér lovon lovagoltam be a ceremóniára" - árulta el a színész, felesége pedig hozzátette, hogy az egész olyan volt, mint egy tündérmese. - Életem legboldogabb napját éltem át - mondta az asszony.
Swayze azért tartotta fontosnak a második esküvőt, mert ezzel szerette volna megköszönni feleségének, hogy mellette áll a nehéz időkben is. - A társam nélkül nem tudtam volna ezt végigcsinálni, vagy legalábbis közel sem ilyen elegánsan - mondta.
Az 56 éves filmsztárnál egy éve diagnosztizáltak hasnyálmirigyrákot. Azóta kemoterápiás kezelések tucatján van túl. Egy ideig úgy tűnt, hogy legyőzte a gyilkos kórt, de néhány hónapja kiderült, hogy a betegség alattomosabb formában tért vissza, mint korábban.
"Ha azt mondom, hogy öt évem van hátra, akkor sokat mondok. Inkább két év, ha hihetünk a statisztikáknak. De kitartok, és továbbra is hiszek a csodákban. Minden nap imádkozom, és hosszú, egészséges életről álmodom. Nem akarok a rák árnyékában tengődni, inkább a fényben élek" - mondta néhány napja Barbara Walters talkshowjában.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|