|
Pély Barna nem értékelte a villalakók produkcióját + video
Tabu Tv
2012. január 24., kedd 09:48
Pély Barnával az Eurovíziós Dalfesztivál esélyeit latolgattuk. Az énekessel természetesen arról is beszélgettünk, mit gondol a villalakók produkciójáról, amikor is az ő dalát énekelték el.
„Megmondom őszintén, nem számítottunk arra, hogy ilyen erős lesz a mezőny. Egyszerűen csak volt egy jó ötletünk, egy jó időpontban együtt volt az Eurovízióval. Inspirált is minket ez az egész, egy jó ürügynek tűnt, hogy végre csináljunk közösen egy számot.” – mesél Pély Barna a dalversenyre összeállt nem mindennapi csapatról, melyben a United énekese mellett hazánk egyik legkiválóbb prímása, Pál István Szalonna valamint Pál Eszter népdalénekes is szerepet kap. „Ez a szám arról szólt, hogy egy jót muzsikáltunk, és ez jött ki belőle.” – teszi hozzá István.
„Nagyon-nagyon örülök, hogy ennyi jó nóta van. Igazából az történt, amire számítottam. Ugyan nem gondoltam, hogy ennyi jó lesz, de azt tudtam, hogy jó számok és előadók indulnak. Az, hogy ilyen erős a mezőny, azért is jó, mert több rétege van ennek a versenynek, így nagyon sokféle embernek, sokféle ízlésnek tetszhet.” – hallható a Tabu Tv riportjában.
Pély Barna zenéje azonban nem csak az Eurovízió kapcsán került reflektorfénybe: nemrég a VV-villa lakói, Seherezádé és Attila adták elő a United egykori slágerét. „Természetesen láttam. In memoriam Keserű méz – ezt tudom hozzáfűzni. Nagyon jól esett, hogy United számot választottak, ezzel is öregbítve a zenekar hírnevét. Nagyon-nagyon fontos: ti is énekeljétek el hamisan a Keserű mézt vagy a Hófehér jaguárt, és híresek lehettek!” – mondta az énekes, nem kis iróniával a hangjában.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
pély barna, united, megasztár, pálinka, bebe, terecskei rita, pély barba, hooligans, Bakács tibor, Pély barna, pely, barna, galambos, dorina, ruha, szponzor, tóth, vera, gabi, london, PélyBarna, Minden Tanulás, Megasztár, Fábry GalambosDorina, TóthVera, Compact disco, eurovíziós dalfesztivál, Varga Viktor, Eurovízió, divattervező, bemutató, Fábry, köztévé, show, Maradj talpon, Király Viktor, Király Linda, Compact Disco, Gallusz Niki, Vízy Márton, Dalfesztivál, Tolvai Renáta, Kállay-Saunders, Eurovíziós, Wolf Kati, zsűritag, puskás peti, eurovízió, dalfesztivál, Tóth Gabi, klipforgatás, Dalfesztival, Bebe, Krisz Rudi, kizárás, Rakonczai Viktor,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|