Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Pénzért balhéztak Schoberték?
2008. május 05., hétfő 14:00
Schobert Norbi kiverte a balhét a Kiválasztott szombati műsorában. Egyes feltételezések szerint az incidens nem véletlen volt, a csatorna így akart javítani pocsék nézettségi adatain.
Az Uri Geller nevével fémjelzett műsor március vége óta látható a TV2 képernyőjén. A produkció azonban nem hozza a várt eredményeket. A nézettségi adatok szerint a magyar lakosság nem vevő a mentalisták szemfényvesztéseire.
Mint minden alkalommal, ezen a héten is több vendég színesítette a Kiválasztott című műsort. A meghívottak között volt Rubint Réka is, akinek fogalma sem volt arról, milyen feladat vár majd rá a produkcióban. A felvétel alatt kiderült, hogy Réka egy skorpió show kelléke lesz, ami rettegéssel töltötte el a fitness ladyt, de már nem mondhatott nemet a felkérésre. Schobert Norbi feleségének egy koporsóba kellett feküdnie, amibe egy nyílást vágtak és fölé négy dobozt tettek, amiből az egyikben egy skorpió volt. Az első doboz kinyitása után semmi nem történt, ám a második dobozból Réka fejére esett egy kis fekete konfetti. Az életmód-tanácsadó teljesen kiakadt, mert hirtelen azt hitte, hogy a skorpió esett be hozzá. Könyörgött, hogy fejezzék be a műsorszámot, de mivel ez nem történt meg, férje mit sem törődve az élő adással, fellökte a műsorszámot előadó bűvészt és kivette feleségét a koporsóból.
Egyes források szerint Schoberték külön összeget kaptak a balhéért, csak azért, hogy ezáltal is növeljék a műsor nézettségét. Az, hogy a feltételezés igaz-e vagy sem, nem derült ki. A TV2 nem kívánt nyilatkozni a témában.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier