|
Polgár Kriszta kiborított mindenkit
Cool Live
2009. május 21., csütörtök 10:01
A szépség nem kímélte csapattársait, akiket amúgy sem kedvelt.
Miss Earth 2008 meglepő kijelentést tett a Cool délutáni műsorában: egyáltalán nem szimpatizált a Fresh Andival és Ágicával, akikkel ráadásul egy brigádba került a Kalandra fal! forgatásain.
- Ezt már a műsor előtt megbeszéltem a lányokkal. Andi odajött hozzám és elmondta a mondandóját, én pedig az enyémet!
A vélt és valós nézeteltéréseken szerencsére hamar túllendültek, ezért a vizes kalandokat már barátnőkként élték át. Szükségük is volt az összetartásra, hiszen a falak nem voltak jó kedvükben így számos nehézséggel kellett szembenézniük.
Előkerültek a rettegett görkorik, lehetetlen rések és egy talicska is, amivel Kriszta alaposan kiborította a csapattársait, a szó szoros értelmében:
- Ágica és Andi beleugrottak én pedig, amikor közel ért a fal, megemeltem, de annyira helyezkedtek benne a lányok, hogy az egyik kezemből kicsúszott a talicska nyele, ők pedig a medencébe borultak!
Összeveszés nem, nevetés viszont annál inkább kerekedett a dologból, pontszámok tekintetében ráadásul jobban is jártak a lányok, hiszen ezzel az eséssel megalapozták a tovább jutásukat: kiérdemelték a végső választás jogát és úgy döntöttek, megpróbálják legyőzni a mega-falat.
A gólyalábas triplalyukú akadályt pedig gond nélkül hárították, így a szöszi hármas a Faragó András-Dombóvári Vanda-Müller Attila trión felülkerekedve tovább menetelhet a döntőhöz vezető úton!
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|