Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Rakonczai Viktor nem kíméli a jelentkezőket! + video
Tabu Tv
2012. január 18., szerda 09:21
Rakonczai Viktor keményen bírálja az Eurovíziós Dalfesztivál jelentkezőit. A versenyről, nemzetközi esélyeinkről beszélgettünk a zsűritaggal.

„Úgy gondolom, hogy nagyon jó munkát végzett a zsűri. Nagyon sok színvonalas, színes, mai anyag született. Már nagyon várom az élő versenyt, hiszen eddig csak hallottuk a dalokat. Sokat fog számítani, hogy az előadók színpadi produkcióban menyit tudnak hozzátenni a számokhoz.” – osztotta meg stábunkkal Rakonczai Viktor.

„Mi tavaly negyvenhárom országból végeztünk a középmezőnyben, ami azt gondolom a jelen állás szerint nem olyan rossz. Nem úgy kell kimennünk a versenyre, hogy na, most akkor ezt meg fogjuk nyerni, hiszen nem tudhatjuk, hogy mennyi összetevője van ennek a dolognak. Az a legfontosabb, hogy Magyarország minden évben olyan produkcióval képviselje magát, amit nem kell szégyellnünk, amire büszkék lehetünk. Ezt úgy kell felfognunk mint országimázs-építést, ha minden évben színvonalas produkcióval képviseljük magunkat akkor előbb-utóbb számolni fognak az országgal.” - mondta el a tabutv.hu nézőinek a zenész zsűritag.

„A kétszáz jelentkező közül nagyon sok olyan előadó, dal volt, amiből pontosan lehetett hallani az első másodpercekben, hogy nem az a színvonal. Az Eurovízió arról szól, hogy három percben mutassa meg az előadó a tudását. Van sok olyan dal, amit az ember többszöri hallgatás után szeret meg, de ebben a versenyben pontosan olyan produkciók kellenek, amik már az első fél percben megfogják a nézőt.” – nyilatkozta Rakonczai Viktor.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier