Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Rejtett múlt a Való Világban
NapiászOnline
2010. december 10., péntek 10:15
A show-műsor legtöbb szereplőjének van valami a múltjában, amit legszívesebben nem hozott volna nyilvánosságra, az ismertségnek köszönhetően azonban most mégis megismerkedhet az ország a történetükkel.

Ugyan csak két hete annak, hogy az első lakók megérkeztek a Való villába, de máris többekről előkerültek meztelen fotók és pornóvideók. A feszültség egyre csak élesedik bent, hiszen lassan mindenki megmutatja az igazi arcát.

A keddi Való Világ összefoglalóban ugyanis bemutatták, ahogyan Olivér teljesen alaptalanul rátámadt Évára, és olyan jelzőkkel illette, amit egy lány sem érdemel. Olivért társainak sem sikerült leállítani, pedig mindenki szerint túlzásba esett. A fiú kijelentette, hogy ezentúl minden energiáját arra fordítja majd, hogy kicsinálja a lányt.

A fiatal táncos lányról, Gigiről is kiderült néhány pikáns dolog, hiszen amellett, hogy már Győzike életében is felbukkant néhányszor, és a showman házasságát is sikerült a feje tetejére állítania, a múltban fétispornó filmekben is szerepelt. A nyilvánosságra került videóban, három leszbikus lány alázza egymást felváltva, majd előkerülnek nyílvesszők, amik végül a lányok hasában landolnak.

A villába néhány nappal ezelőtt bejutott bombanőről, Zsuzsiról is kiderültek extrém dolgok, hiszen édesapja molesztálta az akkor még csak két hónapos Zsuzsi, ötéves nővérét. A férfit akkor négy év börtönre ítélték, a történtekről pedig Zsuzsi édesanyja vallott. A bombanőt azonban minden valószínűséggel nem igazán rendítette meg a dolog, hiszen a villába magával vitte kedvenc vibrátorát is, amit saját bevallása szerint használni is fog.

A szintén pár napja, soron kívül villába került Jerzy múltja sem teljesen tisztátalan, hiszen már több meztelen képet is találtak róla az internetezők. Igaz, a képek azért nem annyira pikánsak, és ha nagyon kegyesek akarunk lenni, akkor mondhatjuk, a szépfiú csak kihasználta a természet adta adottságait, és mint férfi aktmodell dolgozott.

VV műnő Szandika mondatai már két hét alatt szállóigévé lettek, hiszen a Facebookon egy külön alkalmazást hoztak létre illetékesek, akik azt a kérdést tetetik fel a felhasználókkal, hogy „Mennyire vagy Szandika?”.

Persze ezeken a tényeken valószínűleg már nem lepődik meg senki, hiszen a beszavazóshow-k alatt is több pornószínésszel, playmate-el, chip and dale-el és érdekes foglalkozású emberrel ismerkedhettek meg a nézők. Az eseménysorozatnak azonban még közel sincs vége, hiszen több hónapos bezártság vár a lakókra, akikről még bármi kiderülhet. A villába költöző utolsó két ember egy házaspár lesz, akik minden valószínűséggel szolgáltatják majd a Való Világ egyik elmaradhatatlan, és nézettség növelő kellékét, a szexet is.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier