Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Rihanna levetkőzött
2009. december 16., szerda 12:08
Rihanna levetkeőzött és interjút is adott az amerikai férfimagazinnak, a GQ-nak. Nem csak a fotói fognak megjelenni az újság januári számában, hanem az eddigieknél jóval részletesebb interjút is adott a Chris Brownnal való kapcsolatáról, a bántalmazásról, amit tőle elszenvedett, valamint a szakításukról. Az énekesnő több tévéműsorban is megszólalt már a februárban történtekről, most azonban úgy döntött, saját lelki békéje érdekében mindent kitálal.

Állítása szerint, felszabadító volt számára végre nyilatkozni a sajtónak miután volt barátja, az énekes Chris Brown februárban megverte. Hónapokig egyedül volt gondolataival és érzéseivel, és így, hogy beszélni tudott végre az esetről könnyebben tudja a múltat elengedni és továbblépni. Most magával és a saját jövőjével szeretne foglalkozni az ifjú pop díva. Azt akarja rajongói vele együtt lépjenek tovább és ne azonosítsák őt továbbra is a bántalmazott nő szerepével. Miután erőszakoskodó barátját kidobta, elmondásai szerint egy időre begubózott, majd belevetette magát új albumának elkészítésébe. "Igazából semmi senki sem segített nekem, a zene volt az egyetlen dolog, ami segített. A munkába menekültem"

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier