|
Rihanna nem tud rendes férfit találni
2010. január 22., péntek 10:25
Szegény Rihanna, úgy tűnik, nem tud egy normális pasit kifogni. Új barátja, a baseball játékos Matt Kempről kiderült, hogy volt barátnője távoltartási végzést kért ellene, erőszakos viselkedése miatt. A 30 éves színésznő, Felisha Terrell nyilatkozott Kemp múltbeli erőszakosságáról, és azt állítja 2008-ban kérte a bíróságtól a végzést, mert elmondása szerint félt Matt-tól.
"Erőszakos ember és én félek tőle. Azzal fenyeget, hogy tönkreteszi a tulajdonomat. A barátait is rám uszította. Nagyon tartok tőle, más embereket kért meg arra, hogy zaklassanak és hívogassanak telefonon." Így nyilatkozott másfél éve a hölgy, még jóval mi előtt Rihanna és Matt Kemp összejöttek. Felisha azt is elmondta, hogy volt párját egyszer kidobták egy szórakozóhelyről, mert összeverekedett egy nővel. Az énekesnőt és a sportolót még a hónap elején kapták lencsevégre együtt egy mexikói tengerparton. Akkor még tagadták, hogy lenne bármi is köztük, azt mondták, csak barátok. Azóta persze már kiderült, hogy többről van szó. Szomorú, hogy a 21 éves énekesnőnek ezúttal sem sikerült egy rendes pasit kifognia, és reméljük minél előbb dobja az agresszív baseball játékost.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Cheryl Cole, Chris Brown, Rihanna, verés, rihanna, time 100, Lincoln Center, Sydney, Tran, Japán, Tokió, repülőtér, frizura, fekete, szingli, párkapcsolat, Giorgio Baldi, melle, villantás, Brit awards, london, egyesült államok, szorme, koncert, eses, Sztártetováló, Czene László, Astoria, Tabu Tv, lady, gaga, edzo, per, szineszno, uj, haj, fuvezes, marihuana, Rio de janero, Brazil, rajongó, coldplay, Armani, vetkőzés, fotózás, reklám, Giorgio Armani, David Backham, sztár, celeb, jet-ski, vv gigi, Gigi, X-faktor, ének, Jobbik, cigányok, rendőrség, BAZ,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|