Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Rocktenors: rendbehozzák a család anyagi helyzetét + video
Tabu Tv
2011. december 21., szerda 09:27
Az X-Faktorban megismert Rocktenors a fellépésekből befolyt összegel szüleiket, testvéreiket segítik majd. Mint mondják a fiúk, sokkal tartoznak anyagilag is a rokonoknak.

„Az lenne az első, hogy a szüleimnek visszaadnék mindent, amivel segítettek az elmúlt években. Azért lássuk be, hogy manapság nagyon ritka, hogy valaki 24 éves fejjel már önálló tud lenni. Ha nekem ez hamarosan sikerül, akkor segíteni fogok nekik mindenféleképpen. A testvéremnek is szeretnék, mert neki is sokkal tartozom”- válaszolt Márk azon kérdésünkre, kit támogatna legszívesebben zenekaros keresetéből.

A Rocktenors testvérpárjának sosem volt könnyű, ugyanis Mező Zoli és Márió szüleikkel együtt küzdöttek azért, hogy ne kerüljön utcára a család. Volt egy szép, nagy családi házuk, de a hitelt már nem tudták tovább fizetni. Még időben sikerült túladniuk rajta, de azóta sem sikerült rendezni az anyagi helyzetüket. A fiúk ebben szeretnének segíteni szüleiknek.

„Az első dolgunk az lesz, hogy helyrehozzuk az otthoni helyzetet. Amit a műsor adott nekünk anyagilag, azt az első időkben erre fogjuk fordítani. Másrészről pedig édesanyánkat szeretnénk beíratni egy jó kis szépségkúrára és valószínűleg majd elküldjük a családot pihenni pár napra, mert már nagyon rég nem voltak.” – nyilatkozta Zoli.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier