Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Rosszul lett Demcsák Zsuzsa
TV2.hu
2011. július 08., péntek 10:32
Nem indult túl derűsen a tegnap reggel a TV2 stúdiójában, hiszen Demcsák Zsuzsához mentőt kellett hívni. A műsorvezetőnő rosszullétéből a nézők semmit nem vettek észre. A mentősöket még egyszer riasztották, hiszen a Mokka habbal című műsorban egy fiatal táncosnő volt az ájulás határán.

Csütörtök reggel korán riasztották a mentőket, ugyanis a Mokka műsorvezető nője, Demcsák Zsuzsa rosszul lett. Mindezt a nézők nem érzékelték, hiszen nagyon jól tartotta magát és még az ájulás határán is elkészített két interjút. Ám ezek után már nem tudott felkelni és kollégái azonnal a mentőket hívták.

A kezelőorvos még a helyszínen megállapította, hogy szerencsére semmilyen komolyabb betegségben nem szenved Demcsák Zsuzsa. Az ijedségen kívül csupán némi vérszegénység lépett fel nála. Mindezek ellenére a mentősök bevitték a kórházba egy alaposabb kivizsgálásra, valamint elrendeltek még egy napos pihenést is.

Joshi a Mokka habbal műsorát egyedül vezette. Ebben az adásban ismét mentők érkeztek a stúdióhoz, hiszen az egyik vendég is rosszul lett. A fiatal táncosnő társaival capoeirázott, de közben az ájulás kerülgette. A kiérkező orvos a körülményekhez képest ismét jó hír közölt, hiszen a lánynak semmi komoly baja nem volt. A kivizsgálást azonban ő sem úszhatta meg.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier