Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Rudolf Péter beindítja Szabó Erikát
Velvet
0000. november 00., kedd 00:00

A Barátok Közt másik egykori Tildája is színművészetis lett, mellette pedig Üvegtigris 3 női főszereplő. A sok mozgás miatt mostanában sokat kell ennie, de tanárai féltik, el ne hízzon. Rudolf Péter pontos és improvizatív, tudja, mit akar.

Nagyon úgy fest, Szabó Erikát nem fogják már sokáig a Barátok Közt Tildájaként emlegetni, hiszen nemcsak hogy felvették a Színművészeti Egyetemre, de Rudolf Péter Üvegtigris 3 című filmjében is ő a vágy titokzatos tárgya [1], már amennyire ilyesmiről egy magyar közönségfilmben lehet beszélni. „Teljesen átlagos casting útján kaptam meg ezt a szerepet, valójában nem is tudtam, hogy mire megyek” – meséli a Velvetnek. – „Borzasztó hálás vagyok, mert ez már önmagában is nagy szó, hiszen általában nem hívnak olyat, aki szappanoperában szerepelt.”

A tanárai az elhízástól féltik

A beszélgetés során kiderül, hogy Szabó Erikát simán elengedte Marton László, az osztályfőnöke a forgatásra, annak ellenére, hogy az egyetemen az első néhány évben elvileg nem szerepelhetnek. „Mivel nyár volt, hivatalosan még nem voltam diák.”

Szabó Erika attól sem fél, hogy a még mindig csak főiskolaként emlegetett egyetem miatt olyan kapuk zárulnak be előtte, amik egyébként kinyílhatnának most, hogy nagyjátékfilmben kapott főszerepet. „Úgy gondolom, hogy ez szükséges áldozat a tanulás oltárán. Ráadásul, bár nem vagyok különösebben ezoterikus lény, de ha valaminek be kell indulnia, az be is fog. Nem hiszem, hogy ezen múlna a történet. Nyilván lesznek most munkák, amiket nem vállalhatok el, de az nem is baj, hiszen fizikailag sem tudnék egyetem mellett dolgozni.”

A színésztanoncnak amúgy heti négy mozgásórája van, és – bár nekünk elképesztően soványnak tűnik – a tanárai azt a fontos tanácsot adták neki, hogy nehogy elhízzon. Pedig nem tűnik hízásra hajlamosnak, saját bevallása szerint teljesen normálisan táplálkozik, de azért nem az a filigrán típus, aki minden vacsorára birkapörköltet ehet. "Mivel mostanáig nem nagyon mozogtam, most pedig nagyon sokat, inkább azt javasolták, hogy próbáljak mellette sokat enni. És nem elhízni.”

Mindeféle dolgok Rudolf Péterrel

Rudolf Péterrel természetesen jó a viszonya, a rendező/főszereplő sokat segített neki a forgatás alatt, könnyedén el tudta neki magyarázni, mit is vár tőle. „Péter pontos és improvizatív, mindenféle dolgokat kipróbáltunk, mielőtt felvettük a jeleneteket. Ha ilyen emberrel dolgozol, téged is beindít, és azt hiszem, ez az, amitől működött a játék kettőnk közt.”

Szabó Erika izgatottan néz a jövőbe, és boldog attól, hogy osztálytársai sem emlegetik fel neki a Barátok Köztös időket. „Hála istennek, senkinek nincs semmiféle problémája ezzel, nincsen bennük tüske, semmi a világon, sőt. Most is nagyon drukkolnak, izgulnak, hogy sikerüljön a bemutató. Úgy néz ki, burokban vagyok, ami jó érzés, de nyilván nem szabad vele visszaélni, én se játszom a nagy színésznőt. Nagyon jó kis közösség vagyunk. A tanáraim pedig azt mondják, hasznos, amit eddig tanultam a szakmáról, de most felejtsem el, és kezdjem elölről.”

Azok a rossznyelvűek pedig, akik azt képzelik, hogy a fekete fehérneműs jelenetben egy plusz fehér melltartóra volt szüksége a színésznőnek a tökéletes alak eléréséhez, megnyugodhatnak: „A kapcsolódás miatt a fekete fürdőruhámhoz varrtak egy fehér szálat, mert korábban fehér fehérneműben voltam, és hogy nehogy valakinek feltűnjön, hogy váratlanul sötét lett a melltartó. De ezek szerint így meg push-upnak tűnik!”

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier